BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Együttműködés a gyógyszergyártókkal

Beruházás. Az RFID technológia hazai gyógyszeripari bevezetésébe a Kner Packaging Kft. is bekapcsolódott, mivel a békéscsabai cég az Állami Nyomdával együttműködve gyártja a rádiófrekvenciás azonosítóval ellátott gyógyszeresdobozokat.

Az osztrák Marzek Etiketten GmbH tulajdonában lévő cégnek fő profilja a papíralapú csomagolóanyag-gyártás, ezen belül a hagyományos címke és hajlított doboz készítése. Emellett a Kner Packaging hagyományos nyomdai termékek (prospektusok, szórólapok, plakátok) gyártásával is foglalkozik. Az évi hárommilliárd forintos forgalmat produkáló, 150 embert foglalkoztató társaságnak a magyar címkék előállításában 44 százalékos a piaci részesedése, az importcímkéket is figyelembe véve ez az arány mintegy 25 százalékra tehető. A kft. elsősorban a gyógyszer-, élelmiszer- és vegyipar számára gyárt dobozokat. A rendelkezésükre álló kapacitás évi 140 millió négyzetméter felületű papírtermék megmunkálására ad lehetőséget. Az anyavállalat 2005 októberétől több lépcsőben mintegy másfél milliárd forint értékű beruházást valósít meg a cégnél.

A Kner hagyományos megrendelői a gyógyszergyárak. Együttműködésüket az ágazat számára ajánlott speciális technológiai megoldásokkal kívánják erősíteni. Technológiájuk lehetővé teszi a vakok által használt Braille-írás, valamint UV-fényre reagáló festék megjelenítését dobozaikon. Betegtájékoztatókat 50 g/m2 tömegű alapanyagtól igény szerint tömbösítve vagy hajtogatva, öntapadó és hagyományos címkéket íves formában/kiszerelésben, illetve méretre vágva szállítanak. A hagyományos – bedugófüles – gyógyszeresdobozok gyártása mellett speciális szabású kartonok kivitelezését is vállalják, amelyen megjelenhet a Braille-írás is. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.