Ejtőernyősközpont Óbudán
A régióban egyedülálló beruházás indul hamarosan Budapest harmadik kerületében: megépül a térség első függőleges áramlási irányú, fedett szélcsatornája. A Kunigunda utcában, az óbudai kémény melletti telekre az ejtőernyősök, extrémsport-kedvelők számára kivételes lehetőségeket kínáló létesítmény mellé a beruházó Opus-Via Kft. 41 szobás 3 csillagos sportszállót s 1200 négyzetméter irodahelyiséget is tervez. A szükséges engedélyek már megvannak, jelenleg a finanszírozási tárgyalások folynak. Az összesen mintegy kétmilliárd forintból megvalósuló komplexum 2008 végére készül el, ám a szélcsatornát várhatóan már jövő ősszel birtokba vehetik a levegő szerelmesei.
Európában 2,5-3 millió ejtőernyős van. E népes csapat azonban október és március között a térségben nem talál kedvteléséhez megfelelő terepet. Szabadban űzni ebben az időszakban ugyanis ezt a sportot itt nem lehet. (Egy ejtőernyős mielőtt kinyitja ernyőjét, legalább 250 km/h-val zuhan, de még a szélcsatornákban is legalább 190 km/h sebességű levegő kell ahhoz, hogy egy felnőtt embert fenntartson. Ez a légáramlat hidegben még megfelelő felszerelésben is elviselhetetlen.) Fedett szélcsatorna pedig legközelebb az angliai Milton Keynesben található – magyarázza Kapcsos Tibor ötletgazda, az ejtőernyős szakszövetség tiszteletbeli elnöke, miért kezdtek foglalkozni a kérdéssel. A szigetországi csatorna éjjel-nappal üzemel, két hónapra előre le van kötve minden hely – teszi hozzá.
Az óbudai létesítmény 2,3 méter sugarú, kör alapú függőleges cső lesz. A 12,4 négyzetméteres tér lehetőséget teremt nemcsak az egyéni, hanem csoportos (maximum 4 fő) gyakorlásra is. Ezek a méretek megfelelnek a nemzetközi szabványoknak. Egyedinek tekinthetők azonban az légáramlás feltételei, amelyhez a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem áramlástechnikai tanszéke által bevizsgált eszközöket a Air-Technik Kft. gyártja.
A szélcsatorna zárt épületében több párhuzamosan üzemelő axiális ventilátor forgatja majd a levegőt. A ventilátorok rendkívül nagy teljesítménnyel, darabonként közel félmillió (összesen 3 millió) köbméter levegőt mozgatnak óránként (annyit, amennyi egy 1500 kilométer hosszú, például Budapesttől Amszterdamig érő egy méter széles, két méter magas csövet megtöltenének). Egy ventilátor motorjának teljesítménye közel 200 kW, az axiális ventilátor járókerekének átmérője két méter (!). A ventilátorok légszállítását precíz automatika vezérli, a beépítendő ventilátorokat folyamatosan szabályozza a motorokhoz illesztett frekvenciaszabályozó. A teljesítménynek köszönhetően akár 240-260 km/h-s sebesség is elérhető lesz a szélcsatornában (a ma működő ilyen létesítmények többségében óránként 200-250 kilométerrel süvít a levegő). A változó légmennyiségnek köszönhetően tág határok között módosítható a szélcsatornában keletkező légsebesség. Az egyes felhasználói igényeknek megfelelően (kezdő ugrótól a versenyugróig) biztosítható a kívánt légsebesség. Lényeges követelmény volt a tervezés során az egyenletes áramlás biztosítása a szélcsatornában – tudtuk meg az Air-Techniknél –, amelyet olyan szinten sikerült kialakítani, hogy a létesítmény nem csupán az ejtőernyőzést szolgálhatja, hanem különleges áramlástechnikai vizsgálatokra és mérések elvégzésére is lehetőség nyílik. A magyar technológia a kivételes légáramlási feltételek mellett egyben lehetővé teszi azt is, hogy az óbudai létesítmény Európa legolcsóbb szélcsatornája legyen – hangsúlyozza Kapcsos Tibor. A tervek szerint már 5-6 ezer forinttól ki lehet majd próbálni a lebegést. (A Milton Keynesben ez 15–20 ezer forintnak megfelelő összegbe kerül.)
Az ide utazók megfelelő kényelmét lesz hivatott szolgálni a komplexum részeként kialakítandó sporthotel és irodaház. Mint Linka Péter, beruházó OPUS-VIA Kft. tulajdonos ügyvezetője érdeklődésünkre válaszolva elmondta: a környéken kevés a szálláshely, ez mindenképpen indokolttá teszi a szállodai rész kialakítását. Ez a jelenlegi tervek szerint egy 41 szobás lesz, ám az építkezés megkezdéséig, ez év őszéig az irodai és a hotel térarányai még módosulhatnak. A létesítmények üzemeltetését kiadják, a tárgyalások a lehetséges partnerekkel még folynak. A kétmilliárd forintos beruházás finanszírozásához uniós forrást is igénybe kívánnak venni, a fennmaradó összeget saját, illetve banki forrásokból biztosítják. A beruházás megtérülését illetően 15 évvel számolnak. NTK
A fejlesztő
Az Air-Technik Kft. saját fejlesztésű légtechnikai berendezéseket gyárt megrendelésre. A társaságban mintegy 20 százalékos a hasonló profilú osztrák Troges részesedése, a fennmaradó hányad magyar magánszemélyek tulajdonában van.A cég termékei közül széles körben használt a tűzcsappantyú, amely a tűzvédelem egyik elterjedt eszköze.
A cég termékei közül széles körben használt a tűzcsappantyú, amely a tűzvédelem egyik elterjedt eszköze.-->


