BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Eladósorban a Manchester United?

Állítólag túladna a világ egyik legismertebb labdarúgóklubjának számító Manchester Uniteden (MU) a Glazer család, bár ezt a hét végén cáfolta az érintett. A csapat tulajdonosa azért gondolkodik a MU értékesítésén, mert pénzügyi gondokkal küzd, s csak nehezen tudja törleszteni annak a hitelnek a részleteit, amelyet a csapat megszerzése, illetve sikeres működtetése érdekében vett fel – írja a Mirror brit napilap.

Malcolm Glazer – a szurkolók több hónapig tartó tiltakozása ellenére – 2005 májusában vásárolta meg az akkor még tőzsdén jegyzett Manchester United Plc.-t, s hamarosan ki is vezette a börzéről a patinás klubot. Az amerikai mágnás összesen valamivel több mint 831 millió fontot (1,23 milliárd eurót) fizetett a csapatért, az akvizíció nagy részét azonban kölcsönökből finanszírozta. A család 2005-ben állítólag 559 millió font hitelt vett fel, s adósságállományuk azóta további mintegy 100 millióval nőtt.

Bár a klub bevételeinek csökkenése lassult tavaly, a 2006-ban realizált 243 millió euró még így is 3 millióval elmarad az egy esztendővel korábbitól. Emelkedett ugyanakkor a MU adózás előtti eredménye, amely közel háromszorosa volt a 2005-ösnek, s megközelítette a 31 milliót. A nyereség nagy részét azonban így is a törlesztőrészletek vitték el: a klub jelenleg évi 62 millió fontot

fizet hitelezőinek. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.