Európa vizsgálja a road train terveket
Az Európai Bizottság szerint a jövőben is folytatódik a közúti szállítás térnyerése, míg az egyébként preferálni akart vasúti és folyami szállítás visszaszorul. A folyamattal párhuzamosan egyre nő a szállítandó árumennyiség, ezért több országban vizsgálják a mainál hosszabb és nagyobb össztömegű kamionszerelvények forgalomba állításának lehetőségét.
Ausztráliában óriási, road trainnek nevezett, két pótkocsis kamionszerelvények végzik a távolsági áruszállítást. Kontinensünkön csak sokkal rövidebb és könnyebb járműszerelvények közlekedhetnek, de egyre erőteljesebb hangok szorgalmazzák az előírások módosítását. Ez persze elsősorban gyártói érdeknek látszik, de a korlátozások módosításáért évek óta lobbizó Volvo környezetvédelmi érvekkel is szolgál a mellett, hogy a nagyobb teherbírású járművek több árut szállíthatnak. A Scania is támogatja a hosszú, kombinált járműveket, mert így kettő is elviheti három hagyományos kamionszerelvény terhét, s így a költségmegtakarítás elérheti a 25-30 százalékot.
Amíg a „hagyományos kamionok” Nyugat-Európa több országában 44 tonnás össztömeggel közlekedhetnek, addig hazánkban a megengedett legnagyobb tömeg 40 tonna.
Skandináviában már több mint tíz éve forgalomba álltak a 25,25 méter hosszú, Scania vagy Volvo vontatta 60 tonna össztömegű szerelvények. Amint azt Bálint Boglárka, a Scania Hungária Kft. marketing- és kommunikációs munkatársa elmondta: a svéd gyártó manapság egy 26,5 méter hosszú szerelvényt is tesztel, amely egy hosszabb pótkocsi helyett két rövidebbel jár. Ha a város határában lecsatolják a pótkocsikat, a jármű városi áruterítésre is használható.
Tavaly Hollandiában is tesztelték a hosszú járműveket, s úgy tudni, annak eredményeként ez év nyarától engedélyezik az ilyen tehergépjárművek használatát a holland utakon. Dániában is folytak próbák, de ott a folytatásról még nem született döntés.
Nagymértékben befolyásolhatja a kamionpiacot, ha nemcsak a skandináv országokban, hanem Európa nagy részén is engedélyezik majd a jelenleg 18,75 méter hosszú pótkocsiszerelvények-kel szemben a 25,25 méteres EMS- (European Modular System) járműveket. Kontinensünkön ugyanis egyre nő az áruszállítási igény, és két EMS-szerelvény három hagyományos nyergesvontató terhét viszi el – mondta el Berkó László, a Volvo Hungary Kft. marketingigazgatója, hozzáfűzve: Hollandiában 300 kísérleti szerelvény állt forgalomba több hónapra, közel száz cégnél. Már Lengyelország is vizsgálja az engedélyezés lehetőségét, ám amíg a kontinens szívében lévő Németország nem csatlakozik, nem terjed el az új járműtípus. Azonban, ha ez mégis megtörténne, új piacot jelentene a gyártók számára is, hiszen a hosszú járművek vontatásához a maiaknál jóval erősebb kocsik kellenek. A Volvo számára azonban jól jönne, ha EU-szerte engedélyeznék a hosszú járművek forgalmát, hiszen a svéd gyár palettáján egy 660 lóerős vontató is szerepel, amelyből sok kel el a skandináv piacon.
A többi gyártónak jó néhány évre lenne szüksége ilyen teljesítményű motorok kifejlesztésére, így a két skandináv gyár előnyben van.
A DAF is ki tudná elégíteni a keresletet, hiszen az előírt 8 lóerő/tonnás teljesítményt egy 60 tonnás szerelvény esetében már a 480 lóerős motorral teljesíteni lehet – mondja Czakó László, a holland kamionokat importáló Hungarotruck Kft. ügyvezető igazgatója. Szerinte a gondot inkább a tengelyterhelés, illetve az utak teherbírása jelenti. Magyarországon például két, egymástól két méternél közelebb lévő tengely ikertengelynek számít, együttes terhelésük 16 tonna lehet, míg sok európai országban az 1,8 méteres tengelytávon belül 20 tonna a megengedett terhelés a két tengelyen. Másrészt hazánkban csak az uniós csatlakozás óta épülnek az EU-normának megfelelő, 13 tonnás tengelyterhelésre tervezett utak.
Ezzel kapcsolatban Bálint Boglárka megjegyzi, hogy az európai és magyarországi utakon a hosszú járművek bevezetését a kanyarívek, a körforgalmak méretei és a hidak teherbírása is gátolhatja.
Áruszállítás az unióban
A közúti áruszállítás forgalma évi 250 milliárd euró körül van az EU-ban. Az ágazat uniós összefoglalója szerint részesedése azért növekszik folyamatosan a többi fuvarozói ágazat terhére, mert rugalmasabban alkalmazkodhat a gyártók és megrendelők igényének akár napi változásához is.Az uniós tanulmány ugyanakkor megjegyzi, a folyami és vasúti szállításnak is megvannak a maga előnyei, ám azok elkülönülve nem érvényesülnek, csak a közúti szállítással kombinálva.
Az uniós tanulmány ugyanakkor megjegyzi, a folyami és vasúti szállításnak is megvannak a maga előnyei, ám azok elkülönülve nem érvényesülnek, csak a közúti szállítással kombinálva.-->


