Hihetetlen fordulat metró ügyben: Járjon villamos? - A Városháza cáfol
Felmerült, hogy az épülő 4-es metró második szakaszát ne a költséges mélyépítéssel vezessék, hanem a felszínen - értesült a Népszava kormányzati forrásból.
A Városházán cáfolták, hogy lenne ilyen terv, szerintük az Etele tértől a Bosnyák térig tartó teljes vonal megépül a jelenlegi tervek szerint.
Csakhogy az 500 milliárd forintot is meghaladó beruházás nagy részére nincs fedezet, ráadásul az Európai Unió sem lelkesedik a második szakasz finanszírozásáért.
A 4-es metró 10 500 méteresre tervezett alagútjából eddig 89 méter készült el, miközben egyelőre nem tudni, hogy milyen forrásból lesz fedezet az 500 milliárd forintot is meghaladó beruházásra. A teljes kétszakaszos vonal átadása 2012 végére várható, de a második - a Baross tértől a Bosnyák térig tartó - szakasz esetében még nincs is meg az összes terv és engedély.
Ezért, s főleg a jelenleg is magas, sőt várhatóan tovább növekvő költségek miatt kormányzati körökben felmerült: még most tervezzék át a vonalat és a II. szakaszt ne a felszín alatt, hanem - jóval olcsóbban - a felszínen vezessék, mint egy HÉV-vonalat.
A két megoldás közötti "átmenetként" azonban korábban több változat is felmerült. Ilyen például az, hogy a második szakaszon ne mélyépítéssel, hanem a millenniumi földalattihoz hasonlóan, közvetlenül a felszín alatt vezessék a vonalat, amely így nem is metró, hanem kéregvasút lenne - mondta a napilapnak a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnöke.
Dorner Lajos szerint azonban ez alig vagy egyáltalán nem lenne olcsóbb, mint a mélyépítés.
Egy másik, jóval olcsóbb változatot is említett Dorner, nevezetesen a Baross és a Bosnyák tér közötti metrószakasz építésének lefújását, s helyette a villamosforgalom visszaállítását. Szerinte emellett több érv is szól. Az egyik, hogy a Keleti pályaudvaron túli szakaszon kevés az utas, nincs szükség a nagy kapacitású metróra.


