BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hirtelen meggyógyultak a reform hatására az emberek? Kevesebben a rendelőkben, kevesebb "száz százalékos" gyógyszer fogy

Csökkent a száz százalékos állami támogatottságú gyógyszereket kiváltó betegek száma, valamint sokkal kevesebben keresik fel a járóbeteg-szakrendelést is, olvasható a Magyar Nemzetben.

Az előbbiek körében 14 százalékos csökkenést mutatott ki az Országos Egészségügyi Pénztár (OEP) legújabb felmérése, amit elsősorban az magyaráz, hogy a szóban forgó gyógyszerekért háromszáz forintot kell fizetni dobozonként. Arról, hogy melyik betegségcsoportot érinti elsősorban a visszaesés, valamint mennyivel csökkent ennek következtében az OEP kiadása, egyelőre nincsen adat.

A járóbeteg-szakrendelést felkeresők száma húsz százalékkal csökkent, amely hátterében a vizitdíj bevezetése áll.

A kórházban ápoltak számának alakulásáról eddig csak egy önbevalláson alapuló felmérést készített a Magyar Kórházszövetség. A megkérdezett fekvőbeteg-ellátók 36 százaléka tapasztalt forgalom csökkenést. Ez elsősorban azzal a szigorítással függ össze, mely szerint egy előre meghatározott szinten maximalizálják az egészségbiztosító által még finanszírozott szintet. A limit felett ellátott betegekért a kórház semmit sem kap.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.