Ismét nézeteltérés Ferihegyen a bérekkel kapcsolatban
Eltérően ítélik meg a bérmegállapodást követő helyzetet a ferihegyi földi kiszolgálást végző Celebi GH Kft. menedzsmentje és a szakszervezet, a munkáltató szerint betartják, amit vállaltak, az érdekképviselet azonban vitatja ezt.
Csorba Attila a Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezetének (LDFSZ) elnöke az MTI-nek kifogásolta, hogy a menedzsment értékelésük szerint nem kezdte meg a vállalt időben a béremelések kifizetését és elmulasztotta tájékoztatni a szakszervezetet azokról az esetekről, ahol eltértek a megállapodástól. Hozzátette: a munkáltató 4-10 százalék közötti béremelést vállalt, azzal, hogy az ettől eltérő mértékekről és ezek indoklásáról tájékoztatja az érdekképviseletet. A tájékoztatás Csorba Attila szerint nem történt meg és a szakszervezet elnöke kifogásolta azt is, hogy több érdekképviseleti vezető, vagy képviselő sem kap béremelést. Náluk a Celebi arra hivatkozott, hogy őket írásbeli figyelmeztetésben részesítette, ezeknek a jogszerűsége azonban Csorba Attila szerint nem bizonyított.
Ezzel szemben Limburger Lóránt, a Celebi GH KFt. ügyvezető igazgatója az MTI-nek kijelentette: mindent a megállapodás szerint hajtanak végre. Igaz, hogy vállalták: 10 napon belül kiküldik az értesítéseket a béremelések mértékéről, ezt azonban szavai szerint azért nem tudták teljesíteni, mert a szakszervezet miatt még nem zárultak le az egyeztetések a felosztásról. Hozzátette: vállalták az emelések hóközi kifizetését is, amit be is fognak tartani.
Limburger Lóránt szerint azért nem tudták időben értesíteni a szakszervezetet egyes kérdésekről, mert a meghirdetett egyeztetésre csak Csorba Attila nem ment el, a többi szakszervezet azonban képviseltette magát.
Azokkal a munkavállalókkal szemben, akiknek a Celebi nem kíván béremelést adni, fegyelmi eljárás indult - hangsúlyozta az ügyvezető.
Csorba Attila elmondta: csütörtökig döntenek arról, hogy kifogást nyújtanak-e be, addig is közvetítőhöz fordultak a kérdéses ügyekben.
A szakszervezetek és a munkáltató május 7.-én írta alá az idei béremelésre vonatkozó megállapodást. E szerint a munkavállalók április elsejéig visszamenőleg 7,7 százalékos átlagos alapbéremeléshez jutnak. Megegyeztek a felek abban is, hogy a szakszervezetek az év végéig újabb sztrájkot nem hirdetnek a Celebinél a megállapodásban foglaltak miatt.
A megállapodás további része, hogy húsz határozott idejű munkaszerződéssel rendelkező munkavállalót vesz át a Celebi határozatlan idejű szerződéssel.
A szakszervezetek a Celebi GH Kft.-nél az elmúlt hónapokban három munkabeszüntetést hirdettek béregyezség hiányában.


