Megabeszerzésnél megéri
Bár a hagyományos módszerekhez képest 15–45 százalékos megtakarítást is elérhetnek beszerzéseiknél az online aukció kínálta lehetőséggel élő vállalatok, egyelőre kevesen alkalmazzák Magyarországon ezt a módszert a hazai szolgáltatók tapasztalatai szerint. Főleg a multinacionális társaságok leánycégei, illetve a magyar nagyvállalatok élnek ezzel az eszközzel, miközben az évente becslések szerint 5-10 százalékkal bővülő piacon egyre több szolgáltató kínálja saját internetes aukciós megoldását. A versenyt tovább fokozza, hogy a nagyvállalatok egy része saját rendszert vezetett be a beszerzések online lebonyolítására, általában a külföldi tulajdonos gyakorlatát követve.
Az egyre élesebb versenyt megérzi a hazai internetes aukciós piac legnagyobb szereplője, a T-Online-hoz tartozó Marketline is, amelynek átmenő forgalma az elmúlt években 20–25 milliárd forint között volt. A nagy cégek mellett a Marketline stratégiájában egyre fontosabbak az online beszerzési aukciókon eddig csak beszállítói oldalon szereplő középvállalatok is – mondta el érdeklődésünkre Dzsacsovszki László, az üzletág vezetője. Ugyanakkor az internetes megoldások használata csak többmilliós beszerzések esetében hozhat – a Marketline vezetőjének tapasztalatai szerint 15-20, de rendkívüli alkalmakkor akár ötvenszázalékos – megtakarítást a hagyományos csatornákhoz képest, amelyekből a középcégeknél viszonylag kevés van.
A hazai szinten középcégnek számító vállalatok még nem nagyon érdeklődnek a lehetőség iránt, de komoly növekedési lehetőség van ebben a szegmensben; igaz, inkább középtávon – számolt be tapasztalatairól Szabó Ákos, az Electool Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. A társaság az online aukciós felület mellett teljes beszerzési szolgáltatást is kínál ügyfeleinek, amelyek 15–45 százalék közötti megtakarítást tudnak elérni az elektronikus megoldás alkalmazásával. Általában az összetett beszerzési projekteknél nagyobb a megtérülés.
A tavaly júniusban megszületett e-közbeszerzési törvény elvben megteremti ugyan annak a lehetőségét, hogy a közintézmények, önkormányzatok is igénybe vegyék ezt a megoldást, azonban egyelőre nem élnek ezzel az eszközzel. Komoly problémát jelent, hogy a törvény mellé még mindig nem született meg a végrehajtási rendelet, amelyet többszöri halasztás után jelenleg 2008. január elsejére ígérnek – ismertette a helyzetet Dzsacsovszki László.
A Marketline vezetője nagy lehetőségeket lát ebben a szegmensben, de a mérethatékonysági tényezők miatt nem anynyira az egyes helyhatóságok számára, hanem inkább kistérségek szintjén. Az e-kereskedelmet kiszolgáló felület mellett e-számlázási megoldást és portálépítést is kínáló szolgáltató tavaly 2005-höz hasonlóan közel 500 millió forintos bevételt ért el, az idén pedig 640-650 milliós forgalommal számolnak.
Jelentős fejlődést terveznek az idén a két magyar magánszemély tulajdonában lévő Electoolnál is, a forgalmát tavaly 40 százalékkal, 140 millió forintra növelő cégnél hasonló mértékű bővülést várnak az idén is. A társaság átmenő forgalma a múlt évben 16,8 milliárd forint volt, ezen a területen 30 százalék körüli növekedéssel számolnak. A cégnek Magyarország mellett Szlovákiában és Romániában is van leányvállalata. A tapasztalatok szerint északi szomszédainknál egyelőre kevesebb az igény az online aukciós szolgáltatásra, mint itthon, Romániában pedig csak a multinacionális társaságok Bukarestben és környékén letelepedett érdekeltségei jöhetnek számításba megbízóként. A vállalatnak van már orosz ügyfele, és vizsgálják az ukrajnai megjelenés lehetőségét is. KZ


