A költségek növekedése és a kiszámíthatatlan hazai piaci viszonyok miatt a következő hetekben-hónapokban az építőanyag-gyártók szinte kivétel nélkül emelik áraikat. A drágulás néhány százaléktól tíz százalékig terjed, a gyártók azonban, amelyek közül a nagyobbak az export területén ellensúlyozzák a magyarországi szállítások viszszaesését, úgy vélik: megnövekedett terheik komolyabb emelést indokolnának.
Földi Tamás, a Magyar Építőanyag-ipari Szövetség elnöke – a Rigips Hungária Gipszkarton Kft. ügyvezetője – szerint az ágazat egyik legnagyobb problémája a lakásépítés visszaesése: míg 2005-ben 44 ezer, addig tavaly már csak 36 ezer lakás épült. Továbbra sem valósult meg a folyamatosan ígért bérlakásprogram. A Rigips – az infláció miatt megugró költségek miatt és a munkabérek szinten tartása érdekében – márciusban hat százalékkal emelte árait, de az erős piaci verseny miatt csupán három százalékot tudott érvényesíteni.
Az árakban érvényesíteni kellene a hitelezési kockázatot is – fejtette ki Földi Tamás –, mivel egyes vállalkozók szándékosan nem fizetik ki az elvégeztetett építőipari munkákat, a törvény azonban őket védi. A szakember szerint a magyar építőanyag-ipart, mint a múltban már többször, az export húzhatja ki a csávából. Szlovákiában és Romániában például – döntően az alacsony adóterhek miatt – komoly építőipari boomra lehet számítani. Erre azonban hosszú távon nem lehet az üzleti terveket alapozni – tette hozzá.
Cementből – mint azt a gyártók már korábban jelezték – az idén jelentős hiányra kell számítani, mindenekelőtt az import visszaesése miatt: Románia az EU-csatlakozással ugyanis eltörölte a védővámokat, s ezzel a korábban Magyarországra is nagy mennyiségben szállító ukrán gyártók előtt újabb közelebbi piac nyílt meg. Richard Skene, a teljes kapacitáskihasználtsággal működő Holcim vezérigazgatója lapunknak már korábban jelezte: a Holcim-cement az idén mintegy 8-10 százalékkal drágul.
A cementhiány természetesen a betongyártók számára is probléma, de – Szilvási András, a Magyar Betonszövetség ügyvezetője szerint – korántsem az egyetlen. A frissbeton-gyártók részéről immár egyre több beruházó a „hagyományosnál” magasabb minőségi követelménynek eleget tevő, az EU-szabványoknak is megfelelő betont kéri, ennek többletköltségeit azonban a piac nem akarja elismerni. A cégeknek ráadásul az üzemi tanúsítás megszerzése és a környezetvédelmi előírások betartása érdekében elvégzett beruházások is többletköltségeket jelentenek, nem is beszélve a reálértékben folyamatosan csökkenő bérek szinten tartásáról. A beton ára mindezek következtében Szilvási András előrejelzése szerint a következő hónapokban több mint tíz százalékkal emelkedhet.
Drágulni fog a tégla is. Az ország első számú téglagyártója, a Wienerberger – mint arról Rajki Diána marketing/PR vezető a Világgazdaságot tájékoztatta – várhatóan július 1-jével emeli árait. A drágulás mértékét illetően végleges döntés még nem született, annyi mindenesetre biztos, hogy a cement áremelkedésénél kisebb lesz. A lépés okaként a cég a teljesen bizonytalan és kiszámíthatatlan magyarországi piacot jelölte meg. Hasonló lépésre készül a többi gyártó is. A tégla árát a Tondach is emelni fogja – tudtuk meg Kató Aladár vezérigazgatótól –, a cserepet illetően azonban egyelőre nem született döntés.
Az üveg ára tavaly február óta több mint kétszeresére nőtt, az ablakszektorban azonban, mint azt Prohászka Rajmund, a Magyar Ajtó-ablak Egyesület elnöke, az Ablakcentrum Kft. ügyvezetője lapunknak elmondta, leghamarabb júliusban várható enyhe áremelkedés. Az alapanyagok drágulása öt-hat százalékos emelést indokolna, ezt azonban a főként Lengyelországból érkező import bővülése által előidézett árverseny valószínűleg nem teszi lehetővé.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.