MTelekom: új generációs háló
A kelet-európai régión belül elsőként a Magyar Telekom (MTelekom) épít ki új generációs internetalapú (IP-NGN) kommunikációs hálózatot, a héten elkészültünk annak első szakaszával – jelentette be tegnap Christopher Mattheisen, a társaság elnök-vezérigazgatója.
A többlépcsős beruházásra összesen másfél milliárd forintot szán a távközlési nagyvállalat. A fejlesztés révén a cég a hagyományos infokommunikációs szolgáltatások mellett számottevően erősítheti pozícióját a széles sávúak piacán is, lehetőség nyílik az előfizetők egyedi kezelésén alapuló szolgáltatások fejlesztésére és bevezetésére is. Az új generációs kategóriába sorolható szolgáltatások közül az MTelekom néhánnyal már tavaly megjelent, idesorolható például az internetes televíziózás, amely a megújulással eléri kívánatos sebességét. Idetartoznak még a közösségi portálok is; erre az igényre a csoport az Iwiw felvásárlásával reagált, ennek üzemeltetését teszi zökkenőmentesebbé a mostani bővítés – ígéri az MTelekom-vezér.
Nem véletlen, hogy a régión belül elsőként Magyarországon valósulhat meg a nagyszabású fejlesztés. Az ország a széles sávú internet terén a térségben egyértelműen piacvezető pozícióban van, a csatlakozások száma ebben a szegmensben már meghaladta az egymilliót – emelte ki az üzletet értékelve Kaan Terzioglu. A Cisco alelnöke és kezep-közép-európai regionális igazgatója szerint a Magyar Telekom-os projekt sikere meghozza a környező országok étvágyát is hasonló beruházásokra.
Az új generációs hálózatra való áttérés első szakaszában az internetes gerinchálózat újul meg, a szükséges nagy kapacitású, nagy sebességű útvonalválasztókat a Cisco Systemstől vásárolta meg a távközlési cég. A későbbi szakaszban állítják át a társaság hagyományos telefonos gerinchálózatát az új technológiára, és IP-re vált majd a mobilhálózat is.
Az IP-NGN technológia lehetőséget nyújt a kommunikációs szolgáltatások differenciálására: a videón/IPTV-n kívül integrált média- és értéknövelt egyéb szolgáltatásokra, mint az internetes telefonálás (VoIP), interaktív játékok, a digitális tartalomhoz (fényképkönyvtár, on-demand filmek) való hozzáférés is. A céges ügyfeleknek pedig még megbízhatóbb virtuális magánhálózatok lesznek hozzáférhetők. Az MTelekomnak szállított Cisco-technológia Guinness-rekorder, átviteli sebességét jellemzi, hogy rajta keresztül az USA kongresszusi könyvtárának teljes gyűjteménye 4,6 másodperc alatt tölthető le a segítségével, vagy akár egymilliárdan is játszhatják ugyanazt az online játékot. SGy


