MTV retro: Régi "arcok" vezetik a Híradót - Videók egykori főcímekből
Mától 13 napon át 13 egykori műsorvezető ül vissza abba a székbe, amelyből évekig köszöntötte és informálta a nézőket.
Az 50 éves Magyar Televízió hírigazgatója, Kert Attila kérte fel az egykori népszerű médiaszemélyiségeket, hogy egy-egy estére üljenek vissza a Híradó díszletébe.
Az első héten elsőként, hétfőn este Vajek Judit jelentkezik a Híradó stúdiójából: ő 43 éve, 1964-ben csatlakozott a Híradó szerkesztőségéhez, és nyugdíjba vonulásáig, 1992-ig dolgozott ott.
Őt Tóth Károly, az 1967-es Riporter kerestetik című vetélkedő győztese, a Magyar Újságírók Szövetségének jelenlegi alelnöke követi kedden este.
Tőle szerdán este a most már sportriporterként és az üzleti világban termékigazgatóként tevékenykedő Kaplár F. József veszi át a mikrofont.
Bayer Ilona csütörtök este látható. „Örömmel fogadtam el a felkérést. Nagyon hiányzik az a gárda, a híradózás, és maga a televíziózás, hiszen abban nőttem fel” – mesélte Bayer Ilona, aki meghatározó alakja volt az MTV Egyenleg című hírműsorának is, amit az akkori elnök, Hankiss Elemér indított útjára 1990 őszén.
Pénteken a ma is az MTV képernyőjén látható, de már a TV ügyvédje című műsort vezető, egykor a Kriminálist fémjelző Juszt László tér vissza a hármas stúdióba, ahol annak idején több százszor vezette a Híradó esti főkiadását.
Juszt Lászlót szombaton Liebmann Katalin váltja, akit vasárnap, a szakmában mára a mikrofon másik oldalán álló, szóvivőként dolgozó Hardy Mihály követ.
A Híradós megemlékezés a második héten Pálfy G. Istvánnal folytatódik, kedden pedig a már az RTL Klubnál dolgozó Szellő István ül a Magyar Televízió Híradójának díszletébe. „Én 1989–97 között dolgoztam a Magyar Televízióban, a Híradónál pedig 1992-től két éven át. Először a délután hat órás híradóban vezettem műsort. Annak idején még gépírónő írta a súgószalagot, és ha elrontott valamit, ott kellett azonnal hibajavítóval javítani. Volt olyan szerkesztő, aki még adás közben filctollal is korrigált. Nagyon kellett figyelni, hogy ne rontson el semmit az ember!” – emlékezett vissza Szellő.
Szerdán a ma szintén MTV-s Bánó András látja el a műsorvezetői feladatokat, akit szintén belsős Siklós András követ: ő a mai napig hetente több alkalommal is felel a Híradó napi szerkesztéséért.
Pénteken az egykori főszerkesztő, Bethlen János tolmácsolja Magyarország és a világ híreit a nézőknek, a sort pedig Papp Endre zárja szombaton. A műsorvezetők ugyan a mostani Híradó díszletben foglalnak helyet, azonban mindegyikőjük az egykori, a nevéhez fűződő főcímcímmel és zenével jelentkezik.
A "rend" június 4-én áll vissza a jelenlegi idősíkba.
A Híradó története a következő oldalon található, lapozzon.
A magyar televíziózás első önálló hírműsorát Képes Híradó címmel sugározta az MTV.
Ez kezdetben hetente egyszer, keddenként jelentkezett döntően hazai hírekkel. A 60-as évek közepétől viszont egyre több külföldi tudósítást sugárzott a Híradó.
Az Intervízió öt országán kívül rendszeresen kapott beszámolókat Japánból, Kubából, az Egyesült Arab Köztársaságból, illetve vásárolt a UPI amerikai és a Visnews angol hírügynökségtől.
A repülővel érkezett filmeket állandó futárszolgálat juttatta el a Szabadság téri tévészékházba.
Az addig fekete-fehér képek 1979-ben színesedtek ki. 1982-ben már évente 1600 külföldi tudósítást vett át a Híradó az Eurovíziótól, és csak 600-at az Intervíziótól. 1990-ben kiépült a közvetlen összeköttetés a Magyar Távirati Iroda sajtó-adatbankjával, és a Híradó már az akkori legmodernebb technikát használta. 1996-ban az MTV az interneten is megjelent hírekkel. Brüsszeli tudósítói irodáját 2000-ben hozta létre a Magyar Televízió.
A Híradó megújulásának mérföldköve volt, hogy miután 2005. február 17-én megváltozott a díszlet és a főcím, az átalakult nézői szokásokhoz igazodva fél órával korábbra került a kezdési időpont.
A 49 éve tradicionálisnak számító 19.30 helyett 2006. szeptember 11-étől 19.00 órakor kezdődik az esti főkiadás.
További MTV nosztalgia
Telesport
Ablak
Panoráma


