Ma beadja a környezetvédelmi engedélyre vonatkozó kérelmet az EMFESZ Kft. az Észak-Alföldön építendő 2400 megawatt kapacitású, gáztüzelésű, kombinált ciklusú erőműve építésére. A másfél milliárd eurós beruházással az ország legnagyobb kapacitású áramtermelője jön létre. Terméke árban versenyképes lesz a paksi után a második legolcsóbb hazai áraméval, a mátrai erőműével – jelentette be a tegnapi tájékoztatón Góczi István, a társaság ügyvezető igazgatója. Az alacsony árat például az erőmű magas, 58 százalékos hatásfoka alapozza meg, s az európai átlagnál jóval olcsóbb közép-ázsiai gáz felhasználása. A gáz az EMFESZ közvetett résztulajdonosától, az orosz–ukrán RoszUkrEnergótól annak leánycégén, az ukrajnai Ukrtranszgazon keresztül jut el a magyar határig. Újabb megtakarítási lehetőséget ad, hogy az energiahordozó nem a Mol hálózatán érkezik az erőműig, hanem az EMFESZ e célra építendő, új hazai betáplálását jelentő saját vezetékén. A társaság tehát nem fizet rendszerhasználati díjat a Molnak, bár várhatóan az lesz a cső üzemeltetője.
A cső az ukrajnai Bogorodcsányból lévő gáztárolótól indul ki, kapacitása a felhasználandó gáz mennyiségének megfelelően évi 3,5 milliárd köbméter lesz. Ezzel a cég ma 3 milliárd köbméteres importja több mint a kétszeresére nő. A törvény előírása szerint a felhasználandó gáz tizedét tartalékolnia kell az erőműnek, itt az EMFESZ megint spórol: a gázt Bogorodcsányban tároltatja, ahogyan azt korábban a Mol is tette.
A hat, egyenként 400 megawattos blokkból álló erőmű végleges helyszínéről még nincs döntés, az engedélykérelmet hat, egyaránt alkalmas településre adta be a társaság. Mindegyik a Tisza közelében fekszik – ez a technikai vízvétel miatt fontos –, jól megközelíthető vas- és közúton is. A beruházáshoz egy négyzetkilométeres területre van szükség, de lehet helyet találni egy ipari parknak is; ott települhetnek meg az áramtermeléssel keletkező hulladék hőt hasznosító társaságok. Így a beruházás régiófejlesztést is jelent. (E hővel egyébként a cég nem számolt árbevételként, értékesítése tehát többletbevételként jelentkezik.)
A költségek mintegy 15 százalékát fizeti a cég önerőből, a többit a már szerveződő nemzetközi banki konzorciumtól várják; az érdeklődés nagy. A berendezést várhatóan a német Siemens, a francia Alstom, az amerikai GE vagy a japán Mitsubishi szállítja; attól függ, melyik cég nyeri meg a kulcsrakész beruházásra az ősszel kiírandó tendert. A blokkok kettesével épülnek, átadásuk 2011-ben, 2012-ben és 2013-ban várható. Akkorra leáll több hazai erőmű, és felszabadul a cég erőművéhez szükséges szén-dioxid-kvóta. VG
- Nem, sőt, mivel többszörös áttétellel résztulajdonosunk, még erősíti is a pozíciónkat.
- Milyen hazai vevőkre számít az EMFESZ?
- A legtöbb szabadpiaci gázvásárlónk már jelezte, hogy nálunk akarja beszerezni a villamos energiát is, de másokkal is tárgyalunk.
- Készül-e együttműködni a társaság a System Consultinggal, ahogy az korábban felmerült, vagy másokkal?
- Kapolyi László cégével nincs üzleti kapcsolatunk, de Európából, sőt Amerikából több társaság is jelezte, hogy beszállna az erőmű-vállalkozásunkba. Nem zárkózunk el valamekkora részesedés átadásától, folynak a tárgyalások. Várhatóan egy európai partnerrel fogunk megállapodni.
- Nem, sőt, mivel többszörös áttétellel résztulajdonosunk, még erősíti is a pozíciónkat.
- Milyen hazai vevőkre számít az EMFESZ?
- A legtöbb szabadpiaci gázvásárlónk már jelezte, hogy nálunk akarja beszerezni a villamos energiát is, de másokkal is tárgyalunk.
- Készül-e együttműködni a társaság a System Consultinggal, ahogy az korábban felmerült, vagy másokkal?
- Kapolyi László cégével nincs üzleti kapcsolatunk, de Európából, sőt Amerikából több társaság is jelezte, hogy beszállna az erőmű-vállalkozásunkba. Nem zárkózunk el valamekkora részesedés átadásától, folynak a tárgyalások. Várhatóan egy európai partnerrel fogunk megállapodni.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.