Példa nélküli, de elkerülhetetlen az észak-budai kórházösszevonás
Példa nélküli, ám pénzügyi szempontból elkerülhetetlen lépésnek ítéli az észak-budai kórházak összevonását a Népszabadság birtokába került szakmai anyag, amely a három kórház integrációjának következményeit elemzi.
A TIG-RES Vállalkozásfejlesztési Zrt. által készített tanulmány közös irányítás mellett szóló érve egyebek mellett, hogy a mainál jobb színvonalú, és hatékonyabb ellátást lehet biztosítani az észak-budai régió lakosságának a három kórház bázisán. A dokumentum készítői állítják, az összevonás évi 400-500 millió forint megtakarítással járhat. Ez az összeg elég lehet arra, hogy a Szent Margit és a Budai Gyermekkórház gazdasági csődjét megakadályozza.
A lap birtokába került dokumentumból kiderül az is, hogy az összevonással járó átalakítások a megoldástól függően
A tanulmány két megoldást is javasol a döntéshozóknak. Az A változat szerint a három intézmény a jelenlegi telephelyeken működne, míg a B változat számol a Kútvölgyi úti kórház épületének használatával is. Ez a változat tovább csökkentené a működtetési költségeket, javulna a betegbiztonság, s megüresedne, vagyis eladhatóvá válna a Budai Gyermekkórház épülete.


