Szentkirályi: ambiciózus tervek
Ma már magáénak tekinti a magyar családi vállalkozásként működő Szentkirályi Ásványvíz (SZÁ) Kft. a vezető szerepet a hazai ásványvízpiacon, és ezt a mennyiségi eladások és az árbevételi adatok is igazolják – mondta lapunknak Balogh Levente, a társaság ügyvezető igazgatója. Az SZÁ az általa publikált adatok szerint 17,1 százalékos részesedést ért el tavaly, amely 4,3 milliárd forintos (115 millió literes) forgalmat jelentett. Ez 23 százalékos mennyiségi bővülést takart 2005-höz képest. Ismert ugyanakkor, hogy a Nestlé tulajdonában lévő Kékkúti Ásványvíz (KÁ) Zrt. – az AC Nielsen kimutatásaira hivatkozva – szintén magáénak vallja az első helyet. A KÁ az általa gyártott Theodorát tartja piacvezető márkának (VG, 2006. december 21.).
Az utóbbi időszakban dinamikusan fejlődő SZÁ ez évre is ambiciózus, 20 százalékos növekedési tervet határozott meg, amelynek megvalósításával a cég 25 százalékos piaci részesedést (mintegy 6 milliárd forintos árbevételt) kíván elérni. Balogh Levente kérdésünkre közölte: a társaság nem számol azzal, hogy a más ágazatokban fogyasztáscsökkenést kiváltó kormányzati intézkedések az ásványpiacon is éreztetik hatásukat. Egyre többen választják az egészséges életmódot, és ha az időjárás is kedvező lesz, az előrejelzések szerint a 800 millió literes éves ásványvízforgalom az idén 900 millió literre bővülhet. A Szentkirályi a német érdekeltségű Sió-Eckes Kft.-vel két éve kötött közös országos értékesítési hálózatot működtető stratégiai szövetségre is alapozza fejlődési terveit. A cég a gasztroágazatban a mai 6 százalékról 15-re szeretné növelni részesedését.


