BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Színes hullám a magyar nyomtatási piacon

Három-négy év múlva már teljesen a színes nyomtatásra is alkalmas eszközök uralják majd a hazai piacot – állítja Novák Miklós, a Xerox irodai üzletágának regionális vezetője. A folyamat már most is érezhető; az első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest duplájára nőtt a Xerox ilyen típusú készülékeinek forgalma Magyarországon. A tendenciát erősíti, hogy egyre kisebb, 10-15 százalék körüli az árkülönbség a fekete-fehér és a színes nyomtatók között, hiszen már 30-40 ezer forintért lehet színes lézernyomtatót vásárolni. A jövőbeli fejlesztések egyik kiemelt területe a színes és a fekete-fehér nyomtatás költsége közötti különbség csökkentése lesz – mondta el Novák Miklós.

A Xerox évente mintegy 1,5 milliárd dollárt költ kutatás-fejlesztésre; a közelmúltban jelentették be egy olyan technológia kidolgozását, amelynek segítségével egy szoftver az emberi hang, illetve a begépelt szöveg alapján képes végrehajtani a színmódosításra vonatkozó utasításokat. Az új eljárás segítségével időt takaríthatnak meg többek között a grafikusok, a nyomdák vagy a fotósok, akik jelenleg órákig kénytelenek bajlódni a kívánt szín kiválasztásával. Az eljárás Geoffrey Woolfe nevéhez fűződik, aki „természetes nyelvi színszerkesztésnek” nevezte el a jelenleg még kutatási fázisban lévő találmányát. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.