Több millió utast remél a Lufthansa
Két számjegyű utasszám-növekedéssel számol Magyarországon 2007-ben a Lufthansa (LH) – jelentette be Tamur Goudarzi-Pour, a német légitársaság újonnan kinevezett kelet-közép-európai regionális vezetője. A Magyarországon 20 százalékos piaci részesedésű cégnek a sármelléki Fly Balaton repülőtérre közlekedő járatai már az első két hónapban meghaladták a várt adatokat: a gépek átlagos foglaltsága meghaladta a 90 százalékot, így a tervek szerint fejlesztésekre, járatsűrítésre is számítani lehet – tette hozzá. A csoport régióba közlekedő járatai átlagosan 66,6 százalékos kihasználtsággal üzemelnek.
Az LH április közepétől szombatonként kétszer indít járatot a sármelléki repülőtérről Düsseldorfba és Hamburgba. Nyáron Frankfurtba is indulnak majd charterjáratként közlekedő Lufthansa repülőgépek a Mutsch Ungarn Reisennel történő együttműködés keretében.
A légi közlekedés szempontjából a régióban a legjobban a lengyel, a magyar és a cseh piac fejlődik – véli a regionális igazgató. Az országok utazási intenzitása, tehát az egy évben legalább egyszer repülőgépre ülő utasok aránya 3 százalék körül alakul. Ugyanez Nyugat-Európában megközelítőleg 25 százalék, így jelentős felzárkóztatási lehetőségekkel számolnak a közeljövőben.
A prognózisok szerint az idén 3 millió utast szállít a Lufthansa a közép-európai régióba, ez tavaly 2,8 millió volt, és így eléri a 13 százalékos piaci részesedést. A vállalat hosszú távú terveiben szerepel a tizenöt, új, széles törzsű Airbus 380-as ázsiai, illetve észak-amerikai desztinációkra történő bevezetése, valamint a 45 rövidebb utakra tervezett Embraer 190-es és Bombardier CRJ900-as üzembe helyezése. Ez utóbbiak várhatóan Magyarországra is repülnek majd.


