BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új elvárások a Tele2-nél

Néhány hete új vezetője van a Tele2 Magyarország Kft.-nek. Az alternatív távközlési piac egyik meghatározó szereplőjeként számon tartott társaságot Kovács Gergely (34) irányítja a jövőben, aki gazdasági igazgatóból lépett elő ügyvezetővé.

A svéd tulajdonosi hátterű cég 2004-ben lépett a magyar lakossági, valamint kis- és középvállalati piacra, s az elmúlt közel három évben ezeken a területeken az anyacég várakozásai feletti ütemben növekedett a magyar leányvállalat. Sok kicsi sokra megy – idézte ennek kapcsán a Tele2 stratégiáját az új ügyvezető. Hozzátette: az egyik legfontosabb feladat most, hogy erre az évre már profitot mutasson fel a társaság. Általános elvárás ugyanis az anyacégnél, hogy ahol önálló érdekeltséggel megjelenik, ott a leánynak a harmadik évben már nyereségesen kell működnie.

Ami a cég további növekedési lehetőségeit illeti Magyarországon, az induláskori szegmensben, vagyis a vezetékes telefonálásban már nincs növekedési potenciál, tehát itt a megszerzett piaci pozíciók megtartása a cél, s az, hogy ez az üzletág már mindenképpen profittermelő legyen. (Arról azonban, hogy ténylegesen hány előfizetőjük van, nem publikálnak adatokat.)

Az ADSL-alapú széles sávú internet újabb üzleti szegmensnek számító piacán viszont még jó pár évig komoly növekedést várnak. A cégvezető ezen a területen annak ellenére bizakodó, hogy maga is osztja azokat a szakértői véleményeket, amelyek szerint egyelőre nehéz szélesíteni az internettársadalom hazai kereteit, újabb rétegeket bevonni a szolgáltatásba. Jelenleg ugyanis a hajdani és főként nagyvárosi betárcsázós szörfözők váltanak széles sávra.

A cégvezető kiemelte: a Tele2 a hazai világháló-használók földrajzi megoszlásának egyensúlyba hozatalában is szerepet vállal. A társaságnak ugyanis nagyon erős a vidéki ügyfélbázisa a vezetékes telefonok piacán, s reményeik szerint azok akik eddig

telefonszolgáltatást vettek a cégtől, később ADSL-kapcsolatot is választanak.

Az anyacég portfóliójában egyre nagyobb szerep jut a mobilszolgáltatásnak is. Ezzel kapcsolatos kérdésünkre Kovács Gergely aláhúzta: a magyar leányvállalatnál kezdettől fogva nem zárták ki, hogy beszállnának erre a piacra. E téren azonban némileg meglepő lehet, de ma már nem feltétlenül csak az eddigi gyakorlatban, vagyis a hálózat bérlésén alapuló virtuális szolgáltatásban gondolkodik az anyavállalat. A Tele2 központjában ugyanis ma már sokkal inkább a saját hálózaton nyújtott szolgáltatásokban látják a jövedelmezőbb üzletet. Ilyenre több példa is van a régióban, a cég a horvát piacon önálló mobilhálózatot épít, és több orosz régióban is mobilszolgáltatókat vett meg.

Magyarországon viszont a cégvezető szerint ma a virtuális változatra lenne elméleti lehetőség, mivel új licencre vonatkozó tender még nincs kilátásban. Egyelőre további részleteket nem kívánt nyilvánosságra hozni, csupán éreztette, hogy a Tele2 továbbra is nyitott a mobilszolgáltatókkal való megállapodásra, ezt azonban szerinte nehezíti, hogy jelenleg a piac ezen része nem szabályozott. Azokat a feltételezéseket viszont határozottan cáfolta, hogy a Tele2 ki akarna vonulni a magyar piacról. Ilyen lépésre csak olyan országokban szánja el magát az anyacég, ahol már semmilyen szegmensben nem lát lehetőséget a növekedésre. Így került sor a közelmúltban a dán leányvállalat értékesítésére. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.