BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újbuda adótoronyvitája a Vodafone-nal

Szokatlan módot választott Molnár Gyula, Újbuda polgármestere a Vodafone Magyarországgal fennálló egy évtizedes probléma megoldására. A ma megjelenő kerületi újságban nyílt levélben fordult Beck Györgyhöz, a mobilszolgáltató vezérigazgatójához. A levelezés e formáját egy a polgármester szerint törvénytelenül épült adótorony indokolta.

A közölt levél szerint a berendezést egy évtizede húzta fel engedély nélkül a multinacionális cég a kelenföldi Bazsalikom utcában. Számos tárgyalást, jogerős határozatot és határidő-módosítást követően az idén tavasszal az építményt elbontották, de néhány nappal később ismét a helyén állt. Molnár Gyula kiemelte: ezzel a törvények szerint a régi ügy lezárul. Az új építéssel új ügy kezdődik, függetlenül attól, hogy ugyanarról a toronyról van szó. Levelében határozott fellépést ígért a szóban forgó – szerinte engedély nélküli – építkezéssel kapcsolatban. A polgármester úgy véli, az adótorony újbóli felállítása nem egyeztethető össze a vállalat által hangoztatott társadalmi felelősségvállalás alapelveivel.

Lapunkkal az alábbiakat közölte a mobilcég: a kialakult helyzetben a Vodafone célja a körülmények mielőbbi tisztázása, és olyan optimális megoldás megtalálása, amely az érintett felek konszenzusán alapul, a lakosság érdekeit is szem előtt tartva. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.