BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Deutsche Telekomig ér a Siemens-háló

Úgy tűnik, a Siemens hónapok óta tartó, több vezető tisztviselő lemondását követelő korrupciós botránya elérte a Deutsche Telekomot (DT) is. Lothar Pauly, aki 2005-ig a Siemens kommunikációs részlegének igazgatója volt, felmentését kérte a DT igazgatótanácsától. Német lapértesülések szerint a jelenleg a T-Systems üzleti ügyfelekért felelős igazgatójaként tevékenykedő Pauly ellen a müncheni ügyészség már vizsgálatot indított. Az üzletág amúgy is a nyomozás középpontjában áll, mivel onnan tűnt el a legnagyobb, vélhetőleg kenőpénzként kifizetett összeg. Az ügy nehezíti a T-Systems üzleti ügyfelekért felelős üzletágának korábban tervezett kiszervezését, amely közel 50 000 munkahelyet érint Németországban.

Szintén nyomozás folyik a korábbi Siemens-vezér, majd felügyelőbizottsági elnök, Heinrich von Pierer ellen. A frankfurti ügyészség a Die Weltnek megerősítette, hogy Pierer 1,7 millió euró sikerdíjat fizetett a már elítélt Andreas Kleynek. A Siemens erőműüzletágának pénzügyi igazgatója két év felfüggesztett büntetést kapott, mert 6 millió eurót fizetett az olasz Enel csoport vezetőinek.

A Siemens az esetek miatt több átszervezést tervez. A gépjárműalkatrészeket előállító, tőzsdei bevezetés előtt álló VDO eladása is szóba került, és lenne is rá vevő: a Continental szakmai értesülések szerint 10 milliárd eurót fizetne a Siemens-leányért. Az összeg mindenesetre jól jönne a vállalatnak, mivel a korrupciós ügyek miatt jelentős büntetésre számíthatnak az amerikai tőzsdefelügyelettől.

Eközben a német kormány új törvénytervezetet helyezett kilátásba a tradicionális vállalatok körül kialakult csúszópénzbotrányok hatására. Brigitte Zypries igazságügyi miniszter nemzetközi összefogást sürget, hogy olyan esetek is büntethetők legyenek, amelyek nem az unión belül történtek. A tervezet nagyobb jogot adna az ügyészeknek, hogy határokon túl is tudjanak nyomozni. Emellett akkor is büntetnék a csúszópénzfizetést, ha az nem jár egyértelmű versenyelőnnyel. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.