BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Aláírták a Vodafone-beruházás szerződését

A magyar kormány és a Vodafone csoport elnöke szerdán Budapesten aláírta a távközlési társaság nemzetközi pénzügyi központjának megvalósításáról szóló szerződést - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök sajtótájékoztatón szerdán Budapesten. 

A kormányfő közölte: a mintegy 9 milliárd forintos beruházással 746 új munkahely jön létre. Az állami támogatás mértéke 1,3 milliárd forint.

John Bond, a Vodafone csoport elnöke közölte: 20 országot elemeztek, de végül Magyarország mellett döntöttek egyebek mellett a jól képzett munkaerő miatt.

A Vodafone csoport elnöke közölte: a pénzügyi központban 18 ország üzleti tranzakcióit kezelik majd.

A Vodafone Magyarország vezérigazgatója és Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter május 11-én jelentette be, hogy a Vodafone csoport új szolgáltató központot hoz létre Budapesten. Beck György a magyarországi cég vezérigazgatója akkor azt mondta, hogy egy 3 éves konszolidáció eredményeként a Vodafone szolgáltatásainak jelentős részét - pénzügy, humánerőforrás, beszerzés - központosítja. A cég vezetésének döntése szerint ezeket a szolgáltatásokat Magyarországra telepíti, és innen szolgálja ki leányvállalatait.

A Vodafone magyarországi befektetéseinek értéke, az 1999-es megalakulása óta mintegy 2 milliárd dollár, a magyar piacon csaknem 20 százalékos részesedéssel rendelkezik.

A cégek 2004 óta 40 ehhez hasonló szolgáltató központot telepítettek Magyarországra, amelyek révén 14 ezer új munkahely jött létre. A kormány célja, hogy a következő 3-4 évben ezt a számot megduplázzák.

A brit Vodafone márciussal zárult üzleti évében 4,806 milliárd fontos adózás utáni veszteséget könyvelt el, az 1 évvel korábbi 17,233 milliárdos veszteség után.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.