Átok ül a 4-es metrón? Most a szerelvényekről vitáznak
Csaknem féléves késében van a 4-es metró kocsijait gyártó Alstom cég, amely automata helyett kézi vezérlésű szerelvényeket akar adni a fővárosnak - értesült a Magyar Hírlap.
Az Alstom hat hónapos késéssel nyújtotta be az illetékes hatósághoz a járművek engedélyeztetési terveit. A késlekedés egyik oka, hogy nem a tenderen elnyert műszaki tartalommal akarja legyártani a kocsikat.
A lap információi szerint a BKV illetékeseinek több alkalommal kellett Lengyelországba utazniuk, hogy a vállalt paraméterek betartására hívják fel a cég figyelmét. Becker László metróbiztos jelentéséből kiderül, az eltérés jelentős: "A szállító feladata az olyan interface kiépítésének biztosítása, amely fogadni tudja az automatikus vonatvezérlési berendezéseket. A szállító úgy kívánja engedélyeztetni, bevizsgálni és a vevő által átvetetni a szerelvényeket, hogy az csak a kézi vezetésű szerelvényre vonatkozzon." Ez azt jelenti, hogy a 4-es metróra ígért automata vezérlésű szerelvények helyett, ember vezette szerelvények közlekednének.
Becker megállapítja, az Alstom jelentős késéssel adta be az előzetes típusengedély tervezetét a Nemzeti Közlekedési Hatóság Közép-magyarországi Regionális Igazgatóságára. A megállapodás szerint már februárban rendelkeznie kellett volna az engedéllyel, éppen ezért a második előlegszámla kifizetését a projektigazgatóság felfüggesztette.
Demszky Gábor szerint minden rendben halad, a metróbiztos szerint viszont nem.
Az Alstom lapunkhoz ejuttatott közleményében leszögezi, hogy a Magyar Hírlap cikkének állításával szemben sem a vállalat, sem pedig ügyfele, a BKV Zrt. nem kíván az eredeti tervtől és a szerződésben rögzített műszaki tartalomtól eltérni, így minden, a 4-es metróvonalra tervezett metrószerelvény teljesen automata szerelvény lesz.
A cég tudatában van annak, hogy a szerelvény típusengedélyeztetéséhez szükséges műszaki egyeztetések hosszú folyamata miatt az előzetes típusengedély hatóság általi kiadása 3-4 hónapos késében van, de ez nem befolyásolja a 4-es vonal metrószerelvényeinek szállítási határidejét.


