BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Átszabott Siemens-vezetés

A várakozásoknak megfelelően – a német anyavállalat legfelsőbb vezetőinek távozása után – átalakul a Siemens Magyarország Zrt. irányító csapata is. Mint már megírtuk, a társaság átalakítását az Epcos Kft. eddigi első emberére, Szentkuti Lászlóra bízzák. Ez az értesülésünk most megerősítést nyert, hiszen a hét végén őt javasolta a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatói posztjára a társaság felügyelő-bizottsága, július elsejei hatállyal.

A társaság igen szűkszavú múlt pénteki közleménye szerint a jelölést a június végi közgyűlés tudja megerősíteni. A Siemens Zrt. jelenlegi elnök-vezérigazgatója, Beke-Martos Gábor a Siemens AG kinevezése alapján európai regionális igazgatói pozícióba lép. Utóbbi vezető gazdasági feladatokat is ellátott, így erre a helyre is új ember kellett, mégpedig Marec Bela Steffens személyében. Érdekes fejlemény, hogy a felügyelőbizottságot hamarosan Hetényi Péter vezeti elnöki pozícióban, ő korábban már elnök-vezérigazgató is volt.

Tavaly december 31-ével egyébként lezárult a zrt. szervezeti átalakulásának a folyamata; a közgyűlés elfogadta az ehhez kapcsolódó végleges vagyonmérleget. Az átalakulás során a cég Communications ágazata a hozzá tartozó területeket szétválasztva két kft.-vé alakult, és leányvállalatként, Siemens Enterprise Communications Magyarország Kft., illetve Siemens Networks Magyarország Kft. néven működik tovább. Utóbbi az idei év folyamán az újonnan megalakuló Nokia Siemens Networks tagja lesz.

A társaság az utóbbi egy-másfél évben két esetben is a bírálatok kereszttüzébe került Magyarországon. A nagykörúti Combino villamosok botrányosan debütáltak, többször visszavonták őket a forgalomból, a főváros vizsgálatot is indított. A másik ügy egy állítólagos zsarolással volt kapcsolatos. Végül május elején a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya beszüntette a Siemens elleni eljárást, amelyet Farkas Imre feljelentése alapján indított. Eközben a Siemens Zrt. ellen két további ügyben is eljárást indított a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI). Az egyikben arról folyik a vizsgálat, hogy igazak-e a megvesztegetési vádak, miszerint a Siemens információkat vásárolt a honvédelmi tárca két munkatársától, hogy kedvezőbb helyzetbe kerüljön a laktanya-felújítási tenderen. A cég egyik igazgatójával szemben már vádemelést is javasolt az NNI.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.