Az MTelekom-„konyha” első fogásai
Első projektjeinek bemutatásával hivatalosan is megnyílt a Magyar Telekom kutató-fejlesztő laboratóriuma, a Kitchen (konyha) Budapest. A Magyar Telekom 100 millió forintos nagyságrendű befektetéssel létrehozott innovációs műhelyében pályázat útján kiválasztott fiatal tehetségek kapnak lehetőséget arra, hogy ösztöndíjas kutatóként új technológiai alkalmazásokat, művészeti alkotásokat hozzanak létre.
A laboratóriumban fiatal mérnökök, dizájnerek és művészek dolgoznak együtt, és közös munkájuk során kapcsolódási pontokat keresnek a művészet, a tudományok és az új média között. Az intézményi kapcsolatokat is ennek a koncepciónak megfelelően alakították ki. A Kitchen Budapest együttműködik a Média Oktató és Kutató Központtal (MOKK) és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel. Előbbit a Magyar Telekom a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel együttműködésben hozta létre 2002-ben. A kutatók korára vonatkozóan nem volt megkötés, már középiskolások felvételét sem zárták ki (szülői beleegyezéssel). A kutatók számára jelképes összegű, havi 125 ezer forintos ösztöndíjat nyújtanak.
A Magyar Telekom egyik célja a fejlesztőműhellyel, hogy olyan új kezdeményezéseket, kreatív ötleteket támogasson, amelyek később akár versenyképesek is lehetnek a piacon. A budapesti műhelyben készülő termékek felhasználási joga a kutatóké, a Magyar Telekomnak elővásárlási joga van. Mindenekelőtt azonban az a fontos, hogy az itteni környezetben a szakemberek külső korlátok és irányítás nélkül, szabadon használhatják szellemi képességeiket – mondta megnyitójában Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgató.
A már futó projektek közül egyebek mellett bemutattak egy úgynevezett helyfüggő mobilalkalmazást CityScout néven, amellyel hasznos információt kaphatunk a mobiltelefonunkra a közelben található szórakozóhelyekről, kocsmákról. Ehhez az alkalmazáshoz nincs szükség GPS-eszközre, mert a felhasználó pozícióját a mobilcellák alapján határozza meg.
A csoportmunkát reprezentálta az ún. BlueSpot projekt, amely Budapest 50 földrajzi pontját – főként szórakozóhelyeket – hálózatba kapcsoló kommunikációs rendszer. Használatával mobiltelefonunk újfajta társaságkereső funkcióval bővül. VG


