BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Beindul a biznisz: Keresettek a napkollektorok

Forgalmuk másfél-kétszeres növekedésére számítanak az idén a napkollektorok értékesítésével foglalkozó magyarországi cégek, elsősorban az év elején végrehajtott gázáremelésnek köszönhe-tően. A forgalmazók közül a Naplopó Kft.-nek már a múlt év is jól sikerült, mivel a 2005-ös ezer négyzetmétert követően kétezer négyzetméter felületű új napkollektort helyeztek üzembe, ám ebben az évben ez a szám várhatóan a háromezer négyzetmétert is eléri.

Varga Pál, a cég ügyvezető igazgatója elmondta: a vállalkozás árbevétele a tavalyi 200 millió forint után az idén várhatóan meghaladja a 250 milliót. Hasonló trendről számoltak be kérdésünkre a Wagner Solar Hungária Kft.-nél, ahol az év eddig eltelt időszakában annyi új berendezést helyeztek üzembe, mint tavaly egész évben. Ennek köszönhetően a cég 2007-es árbevétele várhatóan eléri a 200 millió forintot, ez duplázást jelentene az előző esztendőhöz képest – közölte Beleznai Nándor, a vállalkozás ügyvezető igazgatója.

A kereslet erősödése egyértelműen az év elején végrehajtott gázáremelésre vezethető vissza, egyre többen érdeklődnek az alternatív energiatermelési lehetőségek iránt. A piacot növeli a kínálat bővülése is, ugyanis egyre több épületgépészeti cég foglalkozik – fűtésre és melegvíz-előállításra alkalmas – napkollektoros rendszerek értékesítésével.

Ezzel szemben – szakértők szerint – a gazdasági tárca által ez év tavaszán ismét meghirdetett lakossági energiatakarékossági pályázat nem váltott ki nagy visszhangot, noha a támogatási keretet 800 millió forintról 2,4 milliárdra növelték. A forgalmazók által tapasztalt érdektelenség oka, hogy a beruházási költségeken belül a támogatás maximális arányát 30-ról 15 százalékra mérsékelték, s a pályázatonként elnyerhető öszszeget 300 ezerről 265 ezer forintra csökkentették.

A kereslet és a kínálat egyidejű növekedésének köszönhetően a szolgáltatók a tavalyi árakon dolgoznak, bár a híradástechnika területén tapasztalthoz hasonló árzuhanásra itt nem kell számítani a gyártás nagy alapanyag- és munkaerőigénye miatt. Igaz, újdonság, hogy az elmúlt egy évben a napkollektorok piacára is betörtek a Kínában gyártott termékek. Ezek elsősorban az olcsóságukkal lehetnek vonzók, ám szakértők szerint a távol-keleti importtermékekkel kapcsolatban egyelőre sok minőségi kifogás merül fel.

Az értékesítési eredmények látványos javulása részben az alacsony bázisértékkel is magyarázható, mivel Magyarországon éves szinten még mindig csak 20-30 ezer négyzetméter új napkollektort helyeznek üzembe, miközben a szomszédos Ausztriában évente több százezer négyzetmétert borítanak be az újonnan üzembe állított eszközök. A gyártás területén jobban áll Magyarország.

A Sanyo alig két évvel ezelőtt indította el Dorogon a napelemek gyártását, ám az exportpiacokon tapasztalt gyors keresletnövekedésnek köszönhetően a cég szinte azonnal újabb fejlesztést indított el, amelynek eredményeként ez év tavaszán már a második napelemgyártó gépsort állították üzembe a dunántúli városban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.