Chevron: pénzt a földhőből
Az USA második, egyben a világ egyik legnagyobb integrált olajtársasága, a Chevron csoport is mind nagyobb súlyt helyez az új energiaforrásokra és technológiákra. Külön leányvállalatot (Chevron Energy Solutions) létesített arra, hogy energiahatékonyság-javító megoldásokat fejlesszen ki a köz- és magánszféra részére. Az elmúlt öt évben közel 2 milliárd dollárt költött az alternatív, illetve megújulóenergia-projektekre. Indonéziai és Fülöp-szigeteki erőművei révén jelenleg már a legnagyobb geotermikus (földhő) villamosenergia-termelő a világon. Legutóbb az egyik vezető erdészeti és faipari céggel, a szintén amerikai Weyerhauserrel állapodott meg, hogy közösen fejlesztenek ki bioüzemanyagokat fa alapanyagból.
Ám „házon belül” sem idegenkedik a megújuló energiáktól. San Ramon-i (Kalifornia) székhelyén például, a térségben elsőként, saját tervezésű hidrogénüzemanyag-cellákkal üzemelő erőművet épített az adatközpontja áramellátására. A Kalifornia államban található bakersfieldi olajkitermelő egysége energiaszükségletéről pedig az USA egyik legnagyobb (500 kilowattos) naperőműve gondoskodik.
Ettől függetlenül beruházásainak döntő részét továbbra is a kőolaj- és földgázlelőhelyek kutatására és kitermelésére fordítja, ez együttesen mintegy 75 százalékkal részesedhet az idei – 2006-hoz képest 18 százalékkal, 20 milliárd dollár közelébe növelt – beruházási keretből. A Chevron napi össztermelése (tavaly 2,67 millió hordó kőolajegyenértéket tett ki) évi átlagban mintegy 3 százalékkal bővülhet 2010-ig.
Az egyre inkább az USA-n kívül nyomuló csoport a közeljövőben főleg Kazahsztánban (Tengiz) számolhat komolyabb kínálatbővüléssel. Helyi, 50 százalékos érdekeltsége, a TengizChevroil ugyanis 2008-ban közel megkétszerezheti – napi 550 ezer hordóig – a termelést, miután teljesen befejeződik a gázbefecskendezési technológia alkalmazását lehetővé tevő beruházás. Hosszabb távon viszont a mind a hat kontinenst felölelő földgázlelőhelyei kiaknázásától, illetve globális hasznosításától (LNG, folyékony származékok előállítását is beleértve) várja a legnagyobb felfutást.
A közel 180 országban több mint 55 ezer főt foglalkoztató Chevron Magyarországon nem létesített leányvállalatot.
Kenőolajok a magyar piacra
A márkatermékeit (Chevron, Texaco, Caltex) globálisan több mint 25 ezer töltőállomáson forgalmazó csoport sohasem értékesített üzemanyagot Magyarországon.Emlékezetes viszont, hogy a kilencvenes évek elején franchise-díj fizetése nélkül néhány hazai töltőállomás kitette a Texaco emblémát, ám ennek használatát az akkor még önálló Texaco társaság visszavonatta. (A Chevron és a Texaco 2001-ben egyesült.) Más a helyzet a Texaco kenőanyagokkal, amelyek több mint egy évtizede itt is kaphatók, mindazonáltal piaci részesedésük csekély.
Előbb, 1995 végétől, a győri Tex-Hung Kft., majd 2003-tól a gödöllői Lubrinvest Kft. kapott hivatalos márkaimportőri jogot a Texaco belgiumi finomítójában gyártott kenőanyagok behozatalára és forgalmazására.
Jelenleg egyedül a Lubrinvest importál, a Texacóval 2005-ben megromlott kapcsolatú győri cég már csak a megmaradt raktárkészleteit árusítja ki.
Emlékezetes viszont, hogy a kilencvenes évek elején franchise-díj fizetése nélkül néhány hazai töltőállomás kitette a Texaco emblémát, ám ennek használatát az akkor még önálló Texaco társaság visszavonatta. (A Chevron és a Texaco 2001-ben egyesült.) Más a helyzet a Texaco kenőanyagokkal, amelyek több mint egy évtizede itt is kaphatók, mindazonáltal piaci részesedésük csekély.
Előbb, 1995 végétől, a győri Tex-Hung Kft., majd 2003-tól a gödöllői Lubrinvest Kft. kapott hivatalos márkaimportőri jogot a Texaco belgiumi finomítójában gyártott kenőanyagok behozatalára és forgalmazására.
Jelenleg egyedül a Lubrinvest importál, a Texacóval 2005-ben megromlott kapcsolatú győri cég már csak a megmaradt raktárkészleteit árusítja ki.-->


