BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egészségbiztosítás: 61 százalékos támogatottsága van a magántőke megjelenésének

Az SZDSZ által megrendelt háromezer fős legfrissebb közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 61 százaléka támogatja a magántőke megjelenését és a választás lehetőségét az egészségbiztosításban - hangzott el az új egészségbiztosítási struktúráról tartott háttérbeszélgetésen, amelyen Horn Gábor, a párt ügyvivője és Mihályi Péter közgazdász vett részt, olvasható a hvg.hu-n az MTI tudósítása.

A válaszadóknak csak 32 százaléka tartaná meg a jelenlegi állami biztosítóval működő rendszert, a megkérdezettek nyolc százaléka nem válaszolt vagy nem tudott dönteni. Horn Gábor, a párt ügyvivője szerint ez is bizonyítja: nem igaz, hogy nincs társadalmi támogatottsága a magántőke megjelenésének az egészségbiztosításban.
 
A koalíciós pártok vezetői vasárnap jelentették be: úgy alakítanák át az egészségbiztosítási rendszert, hogy az egységes társadalombiztosítási keret fenntartása mellett 5-7 egymással versengő egészségbiztosítási pénztárat hoznának létre, amelyekben kisebbségi részben (49 százalék) megjelenne a magántőke.
 
A háttérbeszélgetésen elhangzott: minden év szeptemberében lehetne újra választani az egészségügyi biztosítók között a körvonalazódó új rendszerben - hasonlóan a kötelező gépjárműfelelősség-biztosításhoz. Az elképzelések szerint az őszi törvényalkotási folyamat után január 1-én léphetnek hatályba a jogszabályok, és indulhat az új rendszer, ezt követően írják ki a koncessziós pályázatot, 30 napos határidővel. A magánbiztosítók beengedésétől 50-100 milliárdos tőkeinjekciót várnak az ágazatban.
 
Mihályi Péter a körvonalazódó biztosítási rendszerről elmondta: a magyar "változatot" nem lehet összehasonlítani a többi európai országban működővel, hiszen mindenhol másfajta rendszer van. Megjegyezte: az egészségbiztosítási rendszerek mindenhol politikai alkuk nyomán jöttek létre.
 
A szakember valószínűsítette, hogy az új rendszerben nem lesz értelme a teljesítmény-volumen korlátnak, és az intézményekre vonatkozó területi ellátási kötelezettségnek sem. Horn Gábor és Mihályi Péter megerősítette: a rendszer bevezetése nem von maga után járulékemelést.
 
A koalíciós pártok vezetői várhatóan vasárnap írják alá az egészségbiztosítás átalakításáról szóló átfogó keretmegállapodást, amely egyesíti a szolidaritást és a versenyt. A részletek kidolgozása a nyár végéig fejeződik be.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.