Ellenőrzik a szlovák rendszámú gépjárműveket
Mint azt a napokban megírtuk, elérte a hatóságok tűréshatárát a „szlovák jelenség”, vagyis az, hogy rohamosan nő Magyarországon a szlovák rendszámmal futó autók száma. Mára végleg betelt a pohár, ugyanis a vám- és pénzügyőrség közölte: mostantól fokozottan ellenőrzik ezeket a gépkocsikat. Felhívták a figyelmet, hogy – a közúti közlekedésről szóló törvény értelmében – a belföldön üzemeltetni kívánt, külföldi rendszámmal ellátott jármű forgalomba helyezését a tulajdonszerzést, illetőleg a jármű behozatalát követő legfeljebb 30 napon belül köteles kezdeményezni a jármű belföldi üzemben tartója. Vagyis, ha más ország rendszámával „életvitelszerűen” közlekedik valaki, jogsértést követ el.
Mint arról lapunk beszámolt (VG, 2007. június 13.), az elmúlt időszakban húszra növekedett azon a cégek a száma, amelyek a „szlovák rendszám” bizniszre szakosodtak, s ma már tízezer magyar autós közlekedik a szomszéd országban forgalomba helyezett gépkocsival. Gyanítható, hogy a költségek csökkentése az ilyen ügyletek fő célja.
Az ellenőrzéseket – amelyeken azt vizsgálják, hogy hazánk területén lakóhellyel rendelkezők milyen jogcímen üzemeltetnek más országban regisztrált gépkocsit – a mélységi ellenőrző csoportok végzik, amelyek közutakon, határátkelőhelyek közelében, autópályákon bárhol megállíthatják az autósokat. VG


