Ellenőrzik a veszteségeseket
Bár az Alkotmánybíróság az év elején alkotmányellenesnek találta a társasági és az osztalékadóról, valamint a személyi jövedelemadóról szóló törvénynek az úgynevezett elvárt adóra vonatkozó szabályait, a kormány nem mondott le az ebből származó bevételről. Éppen ezért május közepén az alkotmánybírák „kívánságának” megfelelően módosította az Országgyűlés a szabályokat, amelyek július elsején lépnek hatályba.
Az új rendelkezések szerint, ha az adózó adózás előtti eredménye nem éri el a törvény által meghatározott nyereségminimumot, akkor két lehetőség közül választhat. Az egyik, hogy az adózó úgynevezett bevallást kiegészítő nyilatkozatot tesz, a másik variáció szerint pedig megfizeti a jövedelem (nyereség) után a minimumadót. Vagyis az adózó maga dönti el, hogy a két lehetőség közül melyiket választja. (Az Alkotmánybíróság a határozatában az új adóalap megállapítását ítélte alkotmányellenesnek, mivel a törvényalkotó a felállított vélelemmel szemben nem tette lehetővé az adózó számára az ellenbizonyítást.) A jogszabály szerint ugyanakkor több esetben nem kell bevalláskiegészítő nyomtatványt kitölteni, így – például – a társasági adótörvény hatálya alá tartozó adózónak az előtársasági és az azt követő évben. Mentesülnek ezen kötelezettség alól az egyéni vállalkozók is a tevékenységük megkezdése és az azt követő évben, feltéve, ha a tevékenység megkezdését megelőző 36 hónapban a magánszemély egyéni vállalkozói tevékenységet nem folytatott. Nem terheli ez azokat az adózókat sem, akiket az adóévben vagy a megelőző évben elemi kár sújtott. Ezek mellett az MRP szervezeteknek, a közhasznú társaságoknak, az alapítványoknak, az önkéntes pénztáraknak, az iskola- és lakásszövetkezeteknek, valamint a diákotthonoknak sem kell ezen kötelezettséggel számolni.
Az adóhatóság kockázatelemző program alapján, számítógéppel választja ki azokat az adózókat, akiknél/amelyeknél alapos okkal feltételezhető, hogy a vállalkozási tevékenységük kimutatott eredménye a bevételek eltitkolásának vagy szabálytalan költségelszámolásnak a következménye. Ha az ellenőrzés során az adóhatóság kétségbe vonja a gazdasági események valódiságát és megtörténtét, illetve azt, hogy a költségek ténylegesen a vállalkozás érdekében merültek fel, akkor mindezt az adózónak kell bizonyítani. Előfordulhat, hogy ő mindezt nem tudja sikeresen bizonyítani, akkor az adóhatóság az adó alapját becsléssel állapítja meg.
A vizsgálatra való kiválasztást az adóhatóság a bevallás benyújtásának a határidejétől számított 30 napon belül folytatja le, és erről az adózót is értesíti. Ez az értesítés nem minősül a revízió megkezdésének. Az ellenőrzést a kiválasztástól számított egy éven belül kell megkezdeni a hatóságnak. A hivatal vizsgálhatja, hogy az egyéni vállalkozó, illetve a vállalkozás magánszemély tulajdonosa életvitelének biztosításához szükséges kiadásokra nyújthatott-e fedezetet a vállalkozásból megszerzett jövedelem. Ha úgy ítéli, hogy nem, akkor elrendelheti az adózó ellenőrzését.
A törvénymódosításnak köszönhetően a kormány azzal számol, hogy a féléves késés ellenére az idén 15-20 milliárd forint bevétele származik a költségvetésnek az elvárt adóból. Mindez azt is jelenti: az adózók alighogy megkapták az év elején befizetett elvárt adót, a második fél évben már fizethetik is vissza. VI
A minimum
A társasági adó alanyainál az eladott áruk beszerzési értékével és az eladott közvetített szolgáltatás értékével csökkentett összes bevételnek, egyéni vállalkozónál a vállalkozói bevétel eladásra beszerzett áruk beszerzési értékének és az eladott közvetített szolgáltatás értékét meghaladó részének a két százaléka.A társasági adó hatálya alá tartozóknál a jövedelemminimum meghatározásakor az összes bevétel módosítható a kedvezményezett átalakulással és eszközátadással, valamint a kedvezményezett részesedéscserével összefüggő gazdasági eseményekhez kapcsolódó tételekkel.
A társasági adó hatálya alá tartozóknál a jövedelemminimum meghatározásakor az összes bevétel módosítható a kedvezményezett átalakulással és eszközátadással, valamint a kedvezményezett részesedéscserével összefüggő gazdasági eseményekhez kapcsolódó tételekkel.-->


