BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ellentmondások a "tarjáni betegügyben"

Több ellentmondás is van salgótarjáni "betegügyben". Annyi azonban már biztos, hogy az autóbalesetben megsérült férfiaknak, akiket többórás huza-vona után műtöttek meg Miskolcon agysérülésük van, és valószínűleg megvakulnak egyik szemükre. Az orvosok szerint az sem javított volna a helyzetükön, ha hamarabb kerülnek műtőbe.

A salgótarjáni kórházban kedden nem tudták, hova küldjék a két férfit, Budapesten nem fogadták őket, végül Miskolcra kerültek. Az Egészségbiztosítási Felügyelet jelentést kért az intézményektől. Kedden a kezelőorvos órákon keresztül próbálta elhelyezni a betegeket. A traumatológus főorvos az országos Idegsebészeti és Tudományos Intézetben, majd z Országos Traumatológiai Intézetben is próbálkozott sikertelenül - derült ki a Népszabadságból.

A lap idézi az OITI megbízott igazgatóját, aki azt mondta csak tanácsot kértek elhelyzést nem. Az OBSI viszont emlékezett a kérésre, de mivel nem hozzájuk tartozott a két beteg nem fogadták őket. Nevüket nem vállaló orvosok azt mondják hiba volt, hogy legalább az egyik beteget nem vették fel, mert sérülésük súlyos volt. Az egészségügyi tárca szerint a főváros nem hibázott, mert a betegek sérülése olan súlyos volt, hogy kiemelt helyre kellett kerülniük.

A salgótarjáni kórházban megkapták a korszerű sürgősségi ellátást a betegek, és utána kerestek megfelelő kórházat a sérülteknek - mondta a Nap-keltében Kovács Attila egészségügyi államtitkár. Ebből a mostani rendkívül állságos rendszerből el kell jutni egy versenyhelyzethez - tette hozzá az államtitkár.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.