BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Falják a Mol-részvényeket

Óriási forgalom mellett a Mol tegnap is folytatta a száguldást a Budapesti Értéktőzsdén: az árfolyam – közel milliárdos forgalom mellett – a 30 ezer forint fölötti tartományba lépett. A piaci folyamatok alapján tehát úgy tűnik, töretlen lendülettel folyik a harc a társaság részvényeiért.

A vevők közül egy egyértelműen azonosítható, a Mol, amely múlt hét pénteken részletesen ismertetett részvényszerkezet-optimalizálás keretében – a tegnapi bejelentés szerint – hétfőn újabb 251 331 darabos pakettet vásárolt 27 871 forintos árfolyamon, amellyel együtt már valamivel több mint 3,3 millió A és 578 darab C részvényt birtokol. A többi szereplőről új információ nem jelent meg. Így nem tudni, hogy folytatja-e az OMV a magyar riválisa részvényeinek felvásárlását azt követően, hogy a Mol menedzsmentje hétfőn egyértelműen visszautasította az osztrák vállalat által barátinak szánt – ám előre be nem jelentett – közeledést az együttműködés elmélyítésére. (Az osztrák cég hétfőn jelentette be, hogy 8,6 százalékos pakettet vásárolt a Molban, s ezzel 18,6 százalékra növelte részesedését a cégben.) Egyelőre nem világos az sem, kik a további szereplők, ám valószínűsíthető, hogy számos befektető ült bele az áremelkedésbe, bízván abban, hogy a Mol ellenőrző pakettjéért folyó csata tovább hajtja majd az árat, így rövid időn számottevő nyereség várható.

A Raiffeisen részvénypiaci stratégáinak a Portfólió.hu internetes portálon megjelent álláspontja szerint többféle forgatókönyv is elképzelhető. Ha az OMV a Mol elutasítását követően eladná a részesedését vagy a Mol egy nagyobb tételt tudna megvásárolni, az árfolyam gyorsan 25 ezer forint alatt találhatná magát. Ha viszont ez nem következik be, rövid távon további áremelkedés jöhet, amit még agresszívebbé tehet, ha az OMV tovább kívánja növelni részesedését a 33 százalékos küszöb elérése érdekében. A cég szakemberei szerint a Mol-részvények fair értéke a jelenlegi árszint alatt van (még akkor is, ha a részvényszerkezet-optimalizálási program keretében vásárolt papírokat majdan bevonják), ám a jelenlegi magas árfolyam mindaddig fennmaradhat, amíg az agresszív vásárlás folyik, illetve a Mol nem talál block eladót. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.