BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hol, mi, mennyi? A legújabb egészségügyi változások

Júliustól változások lesznek – hová kell beutaló, hol és mennyit kell fizetni?

A szaktárca szerint beváltotta a reményeket a február 15-től bevezetett vizitdíjrendszer, amelyben júliustól néhány változtatást hajtanak végre. A betegek önrészfizetéséből húszmilliárd forintot remélnek az idén. Horváth Ágnes miniszter az elmúlt hónapok értékelésekor azt mondta: a bevezetés óta hatmillió esetben problémamentes volt a fizetés, de akadtak és most is előfordulnak értelmezési zavarok. Ám az önrészfizetés célja teljesült, hiszen csökkent az indokolatlan orvoshoz fordulás, és a szaktárca felmérése szerint visszaesett a hálapénzek fizetése is – jelentette ki.

Ez utóbbi most is tetemes mértékű, ezért Gyurcsány Ferenc kormányfő a napokban a paraszolvencia elleni fellépést helyezte kilátásba. A hálapénz mértékéről csupán becslések vannak, hiszen az zsebből zsebbe megy, de mintegy 30–60 milliárdra saccolják annak összegét. Tény azonban, hogy a betegeknek és a doktorok többségének is megalázó baksis az orvostársadalmon belül igen differenciáltan oszlik meg. A szülészeteken, a különféle sebészeteken kapják a legtöbb pénzt az orvosok, ám arról nem szól a fáma, hogy mondjuk egy patológusnak bárki is adott volna. Pedig az ő munkájukhoz tartozik a daganatsebészet előtt és alatt elvégzendő szövettani vizsgálat is, ettől függ például a műtét kiterjesztése. Tény az is, ha tisztességes fizetést kapnának a doktorok, egy idő után talán önmagától is eltűnne a paraszolvencia.

A vizitdíj mindenesetre egy lépés ebbe az irányba, hiszen például a háziorvosi praxisok jelentése alapján havonta átlagosan 186 ezer forinthoz jutnak, 10 százalékuk 280 ezer fölötti összeget könyvelhet el magának, de van olyan is, ahol a havi vizitdíjbevétel 400 ezer forint volt.

Az orvos háromhavonta, egy vizit alkalmával, egy vizitdíj fejében akár háromhavi gyógyszeradagot is felírhat a betegének.

A kórházakban vegyes a kép: a kisebb forgalmú helyeken és a sürgős eseteket ellátó intézményekben pár millió, de vannak kórházak, amelyekben 10-15 millió forint jön össze havonta az ugyancsak 300 forint napi ápolási díjakból. A szaktárca összesítése szerint a kórházaknak márciusban összesen 600 millió forint bevételük származott a napidíjak beszedéséből.

Nem kell vizitdíjat fizetni az orvos által rendelt, de nem az általa végzett ellátásért (injekciós, infúziós kúra, kötözés, fizioterápia, gyógytorna), valamint a sürgősségi esetekben. Ilyennek számít, ha valaki – például nyaralás alatt – akut ellátásra szorul, és a nyaralás helyén rendelő orvost keresi föl.

Ha egy napon a szakrendelőben több ellátást is végeznek a betegen, csak egyszer kell vizitdíjat fizetni. Ez alól kivétel, ha a rendelő bizonyos szolgáltatásokat vállalkozónak adott ki, például a különféle diagnosztikai vagy laboratóriumi vizsgálatokat. Ez esetben vizsgálatonként kell leróni a díjat, ám az Egészségügyi Minisztérium szakállamtitkára megfontolásra javasolja ennek a felülvizsgálatát.

A biztosítottak nyugtát kapnak a befizetett vizitdíjról, amelyet kötelezően alá kell írniuk. A 21. alkalomtól fizetett díj összegét – az adott évben értendő – a helyi önkormányzattól lehet visszaigényelni. A kórházi napidíjat pedig már a 20. nap után nem kell fizetni. Az emelt összegű vizitdíj nem igényelhető viszsza, de azt beszámítják a 20. alkalomba.
A tapasztalatok alapján július 1-jétől módosítások lesznek, néhány esetben bővül a mentességek köre – négymillióan alanyi jogon mentesülnek – , ugyanakkor a beutalási rendet megkerülők magasabb összegű vizitdíjat fizetnek. A mentességi kártya a kibocsátás évében érvényes, ez tartalmazza a taj számot, az igénybe vehető ellátásokat és azok összegét.

A terhesgondozásért és a szülészeti ellátásért június 30-át követően sem kell részleges térítési díjat fizetni.

A vizitdíj fizetése

Alanyi jogon mentesül a vizitdíj fizetése alól
Katasztrófa-egészségügyi ellátás
Kötelező népegészségügyi ellátás
Sürgősségi ellátás
Kötelezően előírt gyógykezelés
Járványügyi tevékenység
Meghatározott szűrővizsgálatok
Terhesgondozás
Gyermekágyi ellátás
Szülészeti ellátás
18 év alattiak ellátása
18 évnél idősebb tanulók iskola-egészségügyi ellátása
Hajléktalanok ellátása
Honvédség, rendvédelmi szervek a munkavégzéskor
Mentődolgozók a munkavégzéskor
A legalább 30 alkalommal vért adók
Tartós betegségben szenvedők (ők a napidíj alól is)

Emelt összegű vizitdíjat kell fizetni
A háziorvos rendelőn kívüli igénybevételekor (600 Ft)
Nem sürgős ellátás más háziorvosnál való igénylésekor (600 Ft)
Ügyelet indokolatlan igénybevételekor (1000 Ft)
A beutalóval igényelhető járóbeteg-szakellátásnál beutaló nélkül (1000 Ft)
Nem a beutaló szerint igényelt szakellátásnál (1000 Ft)
18 éven aluliak beutaló nélküli ellátásánál augusztus 1-jétől (1000 Ft) 

Beutaló nélkül
(mely szakrendelői ellátáshoz nem kell beutaló, a 300 forint vizitdíjat ez esetben is meg kell fizetni)

Bőrgyógyászat
Nőgyógyászat
Urológia
Pszichiátria
Addiktológia
Fül-orr-gégészet
Szemészet
Általános sebészet
Baleseti sebészet
Onkológia 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.