BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Horváth: elfogadhatatlan, hogy a fővárosban négyszer annyi orvos jut tízezer emberre,mint vidéken

Horváth Ágnes az Egészségügyi Bizottság nyílt napján fontosnak nevezte a humánerőforrás-ellátottság felmérését és nyilvántartását az egészségügyben - olvasható az InfoRádió honlapján.

Nagy dilemma, hogy hol és hogyan lesz elég szakorvos, valamint hogy az adott dolgozókra az adott munkahelyen valóban szükség van-e - fogalmazott az egészségügyi miniszter.

A tárcavezető a képzések és átképzések szükségességét emelte ki, valamint hangsúlyozta, hogy száz betöltetlen orvosi praxis van.

Horváth Ágnes dilemmaként említette az új egészségbiztosítási recept kialakítását, a magánorvoslás finanszírozásának mikéntjét, továbbá a kórházak gazdasági társasággá alakításának ösztönzését.

Célként fogalmazta meg az egészségügyi dolgozók belső migrációjának növelését az egészségügyi miniszter. Horváth Ágnes szerint elfogadhatatlan, hogy a fővárosban tízezer lakosra négyszer annyi orvos jut, mint Észak-Magyarországon.

Kiss István, a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetségének leendő elnöke problémaként vetette fel, hogy nincs orvosi humánerőforrás-térkép, amely segíthetné a reformot.

Papp Magor, az orvostanhallgatói önkormányzatok szóvivője segítséget kért az egészségügyi tárcától, hogy itthon gyógyíthassanak a magyar orvosok. Hozzátette: érthetetlen, hogy a minisztérium a hiányszakmákat támogatni akarja, de eközben nem növeli a képzési keretszámot.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.