BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Káosz a "szürke" húspiacon - Az APEH nem figyel eléggé?

Becslések szerint évente 50 milliárd forintos áfa bevételtől esik el az állam a húsiparban elkövetett adócsalások miatt - írja a Népszabadság.

nek” egyik oka az áfakulcsok megemelése, hiszen a 20 százalékos forgalmi adó lespórolásával jelentősen növelhetik hasznukat mind a kereskedők, mind a feldolgozók, akik a Baromfi Terméktanács elnöke szerint sok esetben osztoznak az így megtermelt extra hasznon. 

Bár az országban mintegy negyvenöt-ötven, a húst feketén értékesítő zugvágóhíd működik, ezek működése Bárány László szerint mindenképpen fel kell, hogy tűnjön az ÁNTSZ embereinek, akik ennek ellenére nem sokat tesznek az illegális vágóhidak megszüntetése érdekében.

Szintén korlátozottak az állatorvosok lehetőségei, akik a féllegálisan előállított hústermékek után csak csekély mértékű bírságot róhatnak ki.

Egyelőre nem szentel kiemelt figyelmet a baromfiágazatnak az APEH sem, holott Zara László adótanácsadó már át is adta az adóhatóságnak az általa kidolgozott egyszerű eljárást, amellyel kiszűrhető az illegális termelés.

A módszer lényege, hogy ellenőrzik, adott mennyiségű élő állatból mennyi kész hústerméket készítenek. Ha a feldolgozatlan húsból gyanúsan kevés termék készül el, akkor kimutatható a csalás. Ehhez persze más típusú, szakképzettséget igénylő ellenőrzés szükséges, amelyet nehezít az a tény is, hogy a reggel boltokba érkező élelmiszerek délutánra már a fogyasztók hűtőjébe kerülnek, így csak rövid idő áll rendelkezésre az ellenőrzéshez. Ráadásul az áfa csalással elért, irreálisan alacsony árak vonzóak a vásárlók számára. Éder Tamás, a Hússzövetség elnöke szerint javítana a helyzeten, ha újra lecsökkentenék az élelmiszerek áfakulcsát, a Versenyképességi Kerekasztal ülésein viszont erről nem esett szó.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.