BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Klónozhatjuk elhunyt szeretteinket? - Az őssejtbankoké lehet a jövő

<kapcsoldo_temak>A Pécsi Tudományegyetem genetikusprofesszora szerint személyiséget és emlékeket is képesek újra előállítani az orvosok az őssejtek felhasználásával.

Melegh Béla szerint az új felfedezésekben köszönhetően ma már jóval nagyobb jelentősséggel bír a köldökzsinór vér születés utáni levétele és tárolása, mint néhány évvel ezelőtt. Bár az eljárás még mindig újnak számít, a jómódú szülők közül már most is sokan hajlandóak 300 ezer forintot fizetni azért, hogy a gyermekük őssejtjeit tartalmazó köldökzsinórvért húsz évig tárolják.

A professzor szerint a szülők tévesen azt hiszik, hogy az őssejtek megoldást jelenthetnek minden problémára, holott még a saját testből származó köldökzsinórvérrel sem gyógyítható minden örökletes betegség.
A köldökzsinórvér tárolásának jelentőségét az adja, hogy ez tartalmazza a legtisztább formában az őssejteket vagyis olyan részecskéket, amelyek később elvileg bármilyen sejtté alakulhatnak, így helyrehozhatják például az agy vagy a szív károsodott szöveteit, sőt a segítségükkel a professzor szerint akár egy elhunyt ember személyisége is reprodukálható lehet. Az őssejtek megtalálhatóak a csontvelőben, a vérben, és a köldökzsinórban, de ez utóbbi esetében a legjobbak a feltételek ahhoz, hogy a sejt szabadon, bármilyen irányba fejlődhessen.

Jelenleg a köldökzsinórvért körülbelül negyven, főként a vérképzéssel kapcsolatos halálos betegség gyógyítására használják.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.