Környezetvédelem a sivatagban
Mivel a program igen sikeresnek bizonyult, a felek 2005-ben újabb három esztendőre meghosszabbították szerződésüket – mondták el az ASO képviselői a Dakar rali 2008-as útvonalát bemutató budapesti sajtótájékoztatón. Az Actions Dakar keretében az elmúlt hat évben összesen 65 különböző projektet támogattak, többek közt a hulladékkezelés, a természetes erőforrások védelme, a talaj és erdőfejlesztés, a víztisztítás illetve az oktatásügy területén.
A különböző környezetvédelmi beruházásokra 2002 óta 600 ezer eurót költöttek, amelynek nagy részét (körülbelül háromnegyedét) az ASO biztosította, de részt vállalt a finanszírozásból több a ralit támogató vállalat is, mint például a német háztartási-vegyi csoport, a Henkel, vagy éppen a Red Bull osztrák energiaital-gyártó. A projektekre fordított összeg évről évre emelkedett, s tavaly már elérte a 120 ezer eurót. A különböző programokban összesen 186 ezer ember vett részt.
Jelentős bevétele származik az Actions Dakarnak a versenyzőktől is. Az ASO ugyanis a ralin valamilyen szabálytalanságot elkövető résztvevőket gyakran pénzbüntetéssel sújtja, s az ebből a forrásból származó bevételeket is a program rendelkezésére bocsátja. Tavaly az Actions Dakarnak több mint 21,5 ezer euróhoz jutott ebből a forrásból.
Projektek
Az Actions Dakar program keretében építettek például 69 új komposztálót és 62 szennyvízelvezető csatornát illetve működésbe helyeztek 85 víztározót, s helyreállítottak három dűnét is.


