Ma startol a Hankook Dunaújvárosban
Támogatások. Miközben ma tartják Dunaújvárosban a dél-korai Hankook Tire gyártásindító ünnepségét, számos bírálat éri a kormányzatot, hogy az egyedi kormánydöntéssel odaítélt támogatási csomaggal (EKD) „csábította” Magyarországra a 131 milliárd forintos befektetést. Tegnap a gazdasági tárca államtitkára adott választ a vádakra, közölte, hogy magyar állami támogatással szlovák munkaerőt is alkalmaz a Hankook. Garamhegyi Ábel leszögezte: az uniós normák szerint járnak el, amely tiltja a diszkriminációt.
Az EKD keretében a felnőttképzésre 140 millió forintot, a mintegy másfél ezer munkahely megteremtéséhez 360 millió forintot ad az állam, és az uniós jogszabályok alapján legfeljebb tízmilliárd forint fejlesztésiadó-kedvezményt vehet igénybe tíz év alatt. A Hankook 15,9 milliárd forint fejlesztési támogatást is kap a GKM-től. Az EKD-csomagoknál mindig, ezúttal is a vállalások teljesítésének megfelelően jut a befektető a pénzhez.
Az EKD 2004-es bevezetése óta többször is változtak a feltételek. Ma már minimum tízmillió eurós befektetéshez lehet folyósítani. Információink szerint ismét napirenden van a módosítás – a jövőben főként a nagyobb hozzáadott értéket termelő beruházók juthatnak hozzá. VG
EKD-támogatás, 2004 óta
40 támogatási szerződés85,232 milliárd forint támogatás
85,232 milliárd forint támogatás-->


