BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

McJobbal erősít a magyar McDonald’s

A hosszú távra tervezhető munkaerő megtartása, valamint a budapesti éttermek helyzetének könnyítése érdekében központi felvételi irodát nyit a magyarországi McDonald’s. Az intézményben az érdeklődők részletes tájékoztatást és átfogó képet kaphatnak a cég által nyújtott karrierlehetőségekről, s a helyszínen intézhető a munkába lépés is.

A McDonald’s fejlesztésének a célja, hogy az emberek lássanak karrierlehetőséget az éttermi munkában is – mondja Bőhm György, a vállalat HR- és tréningigazgatója. A 92 étteremben közel hétezer dolgozót foglalkoztató vállalat mai vezetőinek 85 százaléka is valamely egység kiszolgálójaként kezdte. A felerészben diákokat foglalkoztató éttermek költségstruktúrájában 23 százalékot tesznek ki a bérből és egyéb juttatásokból álló kiadások. A McDonald’s a vezetők szerint versenyképes jövedelmet és gyors fejlődési lehetőséget biztosít: egy szakmunkás végzettségű kezdő alkalmazott bruttó havi jövedelme 174 órás havi munka mellett 91 ezer forint körül alakul.

A belépéstől számított 6 hónap után csatlakozhat a cafeteria-rendszerhez, így bruttó bére 117 ezer forintra emelkedhet. Egy évvel a belépés után pedig akár étteremvezetővé is válhat, s átlagos bruttó jövedelme 281 ezer forint lesz – állítják a vezető beosztásban dolgozók. Mindez alapórabérrel és átlagosan 20 százalékos műszakpótlékkal számolva.

Az éttermi munka népszerűsítése érdekében közelmúltban indult kampány a manapság az utcákon látható plakátokkal is folytatódik, miszerint az idén 3,5 százalékkal növelik a munkavállalóik számát. Bőhm György hozzátette, hogy a fluktuáció évente folyamatosan csökken: jelenleg a vezetői szinten 9-10, az éttermekben 50 százalék körül alakul.

Nem csak itthon lép fel határozottan a McDonald’s az éttermi munka elismerése érdekében: az elmúlt napokban több felhívás is napvilágot látott, amely szerint a cég szeretné, ha az Oxford English Dictionary jelenlegi szójegyzékében módosítanák a „McJob” jelentését. A lexikon visszahúzó, alacsony fizetéssel járó és kevés előrelépési lehetőséggel kecsegtetőnek minősítette a vállalat által kínált állásokat.

A McDonald’s szerint a lakosság 69 százaléka egyetért a frissítéssel, kiemelve: a szócikk sértő a cég 67 ezer alkalmazottjára nézve.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.