Milliós értékű grafikusmunkák a borospalackokon - galériával
A bormarketing körülbelül négy éve jelent meg Magyarországon, a címkék megtervezése, és kialakítása a terület egyik legfontosabb feladata. Ahogy más termékek esetében is, a jó bor címkéje feltűnő, jellegzetes, és magára vonja a vásárló pillantását. A figyelemfelkeltő jelölés szerepe óriási, hiszen felmérések szerint a nem kifejezetten egy típust kereső vevők elsősorban ránézésre választanak az italok közül.
A korábbi évek gyakorlatától eltérően ma már Magyarországon is egyre kevesebb szöveg található az elülső oldali címkén, néha már a bor típusa helyett is csak egy fantázianevet, és persze látványos grafikai elemeket szerepeltetnek a tervezők. A kifejezetten fiatalok számára tervezett, különleges címkék a jelek szerint elérik céljukat, a hagyományosan nagy presztízzsel rendelkező borok címkéin azonban csak finomabb változtatásokat eszközölnek a pincészetek, hogy ne riasszák el állandó vevőkörüket. Szakmai körökben jól ismertek az olyan, a bor értékét látszólag megnövelő trükkök, mint az úgy nevezett prégeléses technika, amely során egy fényes fóliát húznak az eredeti címkére. Az ily módon elkészült címke aranyló fénye a szakemberek szerint önmagában is egy kategóriával feljebb sorolja a nedűt.
A címkék megálmodása során a színeken, a felületen, és mintán keresztül minden, a bor eladását érintő tényezőt figyelembe vesznek, a szolgáltatásért azonban komoly összeget kell fizetniük az újítani akaró bortermelőknek. Egyetlen címke megtervezése 200-300 ezer forintba kerül, és mintegy 100 ezer forintot kérnek a grafikai studiók minden további, apróbb módosításért is.
[enews_gallery id='199847']


