BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ötödével nőtt a H&M üzemi eredménye

Lagerfeld, McCartney és Madonna után az olasz Roberto Cavallit kérte fel a svéd ruházati konszern, a Hennes & Mauritz (H&M) új kollekciójának a tervezésére. Cavalli húsz-húsz darabból álló férfi- és női kollekciót alkot a vállalat részére, ezek november elején kerülnek 200 H&M-üzlet polcaira. A jórészt estélyi ruhákból álló kollekciót a H&M árkategóriájában árusítják majd. Roberto Cavalli régóta keres tőkeerős partnert, amely majd segíti cége tőzsdére vitelét, valamint távol-keleti terjeszkedését.

A cégcsoport tegnap kiadott közleménye szerint 2006/2007-es üzleti évének első felében 15 százalékkal, 36,8 milliárd svéd koronára bővült a forgalmuk. A társaság üzleti eredménye 22,2 százalékkal, 8,15 milliárd koronára nőtt. A H&M második negyedéves eredményei azonban elmaradtak a várttól: az adózott nyereség a remélt 5,3 milliárd helyett kevéssel haladta meg az 5,1-et. A leggyengébben májusban szerepeltek a H&M üzletek, annak ellenére, hogy a cég ebben a hónapban vezette be a Madonna nevével fémjelzett kollekciót, amelyhez nagy reményeket fűztek. Rolf Eriksen, a cég vezérigazgatója a konszern történetének a legjobb időszakaként értékelte az üzleti év második negyedét. A világszerte összesen 1420 egységet működtető H&M az év végéig 95 új üzlet megnyitását tervezi az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Francia-, Spanyol- és Németországban. Magyarországon ez év őszén nyílik a legnagyobb hazai áruháza a Vörösmarty téren, 2500 négyzetméteren.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.