BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Balatoni légimarketing

Több százmillió forintos marketingalap előkészítését kezdték meg a Balaton és Nyugat-Magyarország idegenforgalmának a fellendítésére. Új régiókból kívánnak utasokat a térségbe csábítani, olyan vendégközönséget, amely repülővel érkezik.

A diszkont-légitársaságok az elmúlt időben számottevő fejlesztésekbe fogtak, keresik az új útirányokat, ebbe a versenybe kívánnak beszállni – emelte ki érdeklődésünkre Róna Iván, a Magyar Turizmus Zrt. (MT) vezérigazgatója. Ahhoz ugyanis, hogy egy cég felvegye úti céljai közé az adott desztinációt, látnia kell, a térség is kész jelentős promóciós tevékenységet folytatni a forgalom fellendítésére. Ennek érdekében kezdeményezte a régió repterének (Sármellék) üzemeltetője, a FlyBalaton Airport az összefogást a helyi turisztikai szolgáltatókkal és az érintett önkormányzatokkal. Az MT Zrt. a tevékenység összehangolását vállalta. Emellett saját marketingkeretéből annyival járul hozzá az akcióhoz, amennyit az érintettek is összegyűjtenek.

Az első megbeszélés a múlt héten Siófokon volt, több mint ötvenen fogadták el a FlyBalaton meghívását. Megállapodás született arról, hogy kidolgozzák a kampány feltételeit, majd egy bizottság alakul, amely meghozza a döntéseket a választható térségek kiválasztásáról, illetve a marketingkeret felhasználásáról.

A lehetséges irányokról szólva Róna Iván hangsúlyozta: a fő piacainkon kell erősíteni a jelenlétet (Németország, Anglia, egyéb európai államok), olyan, régiós reptereket üzemeltető desztinációkban kell azonban gondolkodni, ahonnan még nincs járat a térségbe. Nem a meglévő kapacitásoknak kell konkurenciát támasztani, hanem újakról kell vendégeket csábítani a Balaton térségébe és Nyugat-Magyarországra. A költségekről szólva a vezérigazgató úgy nyilatkozott: reálisan két-négy új desztináció megcélzása lehet cél, amelyeken egyenként is százmilliós nagyságrendű összeget igényelhet a hatékony megjelenés. Ám a várható eredmény is igen látványos lehet – tette hozzá. Egy új járat még 80 százalékos telítettség mellett is évi mintegy 200-300 ezer vendégéjszakával járulhat hozzá a térség kereskedelmi szálláshelyeinek vendégforgalmához. (Viszonyítási alapként érdemes megemlíteni, hogy a balatoni kereskedelmi szálláshelyeken tavaly egész évben 2,27 millió éjszakát töltöttek el az utazók.)

Az új járatok utasainak fogadására van megfelelő kapacitás Sármelléken – közölte érdeklődésünkre Palkó Lajos, a FlyBalaton Airport értékesítési és marketingigazgatója. A reptér a 2005-ös nyitás óta meghatszorozta a forgalmát. A jelenlegi 11 légitársaság által üzemeltetett 15 járat évi 150 ezer utast hoz a légikikötőbe. A meglévő kapacitások 300-400 ezer – megfelelő ütemezéssel érkező – utas kiszolgálására adnak lehetőséget. Ez azonban 2010-ig egymillióra bővíthető. A térségnek össze kell fogni, ha fel akar kerülni a légitérképre – hangsúlyozta a reptér-üzemeltető igazgatója –, s ezt, úgy tűnik, már mindenki belátja.

A készülődő új kampány egyfajta kísérlet is a diszkont-légitársaságok járatainak Magyarországra csábítására. Mint Róna Ivántól megtudtuk: abban az esetben, ha sikeres lesz a kezdeményezés, Budapest és Debrecen térségében hasonló akciót szerveznek. NTK

Közös kampányok

Hasonló konstrukcióban rendezték meg a Budapest Winter Invasion kampányt, amely Budapest téli időszaka forgalmának fellendítését célozta.

A turisztikai szolgáltatók (szállodák, autókölcsön-zők, a Malév, a Budapest Airport) 40 millió forintot adtak össze a közös marketingre, ezt az MT Zrt. saját keretéből 40 millióval, a kormány pedig – az őszi események hatásainak enyhítésére – 30 millió forinttal egészítette ki. Az akció 25 500 vendégéjszakát hozott a fővárosnak.

A turisztikai szolgáltatók (szállodák, autókölcsön-zők, a Malév, a Budapest Airport) 40 millió forintot adtak össze a közös marketingre, ezt az MT Zrt. saját keretéből 40 millióval, a kormány pedig – az őszi események hatásainak enyhítésére – 30 millió forinttal egészítette ki. Az akció 25 500 vendégéjszakát hozott a fővárosnak.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.