Limitált európai iPhone-start ebben az évben
Három országra korlátozza az iPhone európai bevezetését az Apple – derül ki a Financial
Times összeállításából. A lap értesülései szerint az amerikai cég új eszköze az idén csak a brit, a német és a francia felhasználók számára válik elérhetővé, a szélesebb körű piacra dobást a kontinensen jövőre tervezi a társaság. Német sajtóforrások a hét közepén arról számoltak be, hogy Németországban a Deutsche Telekom szerezte meg az iPhone kizárólagos terjesztésének a jogát, a Vodafone-t megelőzve. Nagy-Britanniában pedig – úgy tűnik – a spanyol Telefónica helyi mobilszolgáltató leányvállalata, az O2 lesz az Apple partnere – írta a Financial Times az ügyben érintett forrásra hivatkozva.
Az információt sem az ügyfelek számát tekintve a legnagyobb angliai mobilcégnek számító O2, sem az Apple részéről nem erősítették meg. Az Egyesült Államokban a múlt péntektől kapható iPhone-ból a Goldman Sachs jelentése szerint eddig mintegy 700 000 fogyott el.


