BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már adható a sulitámogatás

Messze van még szeptember elseje, azonban már most lehet a cégeknek adómentes iskolakezdési támogatást nyújtani a dolgozóiknak. A jogszabály szerint ugyanis ezen juttatást a tanév első napját megelőző hatvan és az azt követő hatvan napban lehet adni. Vagyis július elejétől november végéig van erre lehetőségük a cégeknek. Az adómentes támogatás mértéke évente gyermekenként legfeljebb 20 ezer forint lehet. Ebben a juttatásban a családi pótlékra jogosult és a közoktatásról szóló törvényben meghatározott általános vagy középiskolai tanulmányokat folytató gyermek után részesülhet a szülő vagy a vele közös háztartásban élő házastárs, mégpedig tankönyv, taneszköz, ruházat vásárlása esetén. A támogatás megvalósulhat természetben, vagy a munkáltató nevére szóló számla, vagy kizárólag ezen tárgyak vásárlására jogosító utalvány formájában. A feltételek között fontos dolog, hogy ezt csak munkáltató nyújthatja alkalmazottjának. Vagyis mindez azt jelenti, hogy a gazdasági társaság személyesen közreműködő tagját nem illeti meg, hiába felel meg ezen támogatás egyéb feltételeinek. Ugyanakkor tény az is, hogy a munkáltatót semmi sem kötelezi arra, hogy a dolgozóit ilyen juttatásban részesítse. Ha a gazdasági társaság úgy dönt, hogy nem „bajlódik” ezzel, akkor a munkavállaló nem követelheti az összeget. A támogatás csak a szeptember elsején tanulmányaikat megkezdő, illetve folytató általános és középiskolás diákok után jár, tehát az óvodások és az egyetemisták után nem.

A juttatást csak tankönyv, taneszköz és ruházat vásárlása esetén lehet folyósítani, ám hogy konkrétan mi tartozik ebbe, azt nem tartalmazza a törvény. Így értelemszerűen kell alkalmazni, vagyis az idén az minősül tankönyvnek, amely szerepel a 2007/2008-as tanévre érvényes tankönyvjegyzékben. A taneszközök azok a tárgyak, amelyek általában szükségesek a tanuláshoz.

Az adómentes juttatást érdemes kihasználniuk a cégeknek, azonban arról se feledkezzenek el, hogy ez minden szempontból megfeleljen a törvényben előírt feltételeknek. Ha ugyanis ez nem valósul meg, akkor a támogatás a szülő munkaviszonyból származó jövedelmének minősül, tehát a bért terhelő közteher alatt „roskadozik”. Ugyanakkor jó tudni azt is, hogy egy gyermek után mindkét szülő kaphat adómentes támogatást, akkor is, ha egy munkahelyen dolgoznak, feltéve persze, ha megfelelnek a folyósításhoz szükséges feltételeknek.

A munkáltatónak a dolgozói számára juttatott adómentes iskolakezdési támogatásról nyilvántartást kell vezetnie, ám azt már a törvény nem határozza meg, hogy ez milyen formában valósuljon meg, vagyis szabadon dönthet arról, mi legyen a nyilvántartás módja. A feltétel persze az, hogy abból egyértelműen megállapítható legyen: a szülő a gyermek után jogosult-e iskolakezdési támogatásra, illetve mekkora összegű támogatást kapott. A nyilvántartásnak magánszemélyenként tartalmaznia kell a támogatásban részesülő gyermekek nevét, adóazonosító jelét, vagy ha ez még nincs, akkor a természetes azonosító adatokat. Emellett érdemes a cégeknek a dolgozóktól nyilatkozatot kérni, hogy a gyermekük iskolába jár, és utána családi pótlékban részesülnek. Mint ahogy célszerű a dolgozók által kért, a munkáltató nevére kiállított számlákat is megőrizni. VI

Adómentes iskolakezdési támogatás

Általános vagy középiskolai tanulmányokat folytató gyermek után jár

A szülő vagy a vele közös háztartásban élő házastárs kaphatja, mégpedig egy szülő gyermekenként évente 20 ezer forintot

Tankönyv, taneszköz, ruházat vásárlása esetén jár

A munkáltató nevére kiállított számla vagy kizárólag az előbbi tárgyak vásárlására jogosító utalvány formájában valósulhat meg, illetve természetben is nyújtható

Csak munkáltató adhatja munkavállalójának

A tanév első napját megelőző hatvan és az azt követő hatvan napban lehet nyújtani

A szülő vagy a vele közös háztartásban élő házastárs kaphatja, mégpedig egy szülő gyermekenként évente 20 ezer forintot

Tankönyv, taneszköz, ruházat vásárlása esetén jár

A munkáltató nevére kiállított számla vagy kizárólag az előbbi tárgyak vásárlására jogosító utalvány formájában valósulhat meg, illetve természetben is nyújtható

Csak munkáltató adhatja munkavállalójának

A tanév első napját megelőző hatvan és az azt követő hatvan napban lehet nyújtani-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.