BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

OMV, PKN: hasonló fúziós érvek

A kisebb riválisával, a Lotosszal egyesülni kívánó PKN vezetése is az európai olajipari konszolidációval és a várható szinergiákkal érvel a lépés mellett, ahogyan az OMV szerint is ez az egyik fő érv a Mollal való összefogás kapcsán. Piotr Kownacki, a lengyel PKN Orlen olajipari társaság első embere szerint számos stratégiai előnyt ígér cége és a belföldi Lotos csoport egyesülése. Mint a Dziennik című napilapnak elmondta, az egyesüléssel az ország két legnagyobb finomító társasága válna eggyé, ez pedig a közös nyereség növelését tenné lehetővé. A PKN szóvivője szerint cége és a Lotos tulajdonosai éppen emiatt mérlegelik a fúziót.

Mindkét vállalatot a lengyel kincstár minisztérium ellenőrzi, vagyis a fúzió tervét az államnak is támogatnia kell, idézi az AFX Kownackit. Hírek szerint a konzervatív vezetésű kincstár már be is állt a két cég egyesítése mögé, de ezt a minisztérium hivatalosan csak találgatásnak nevezte. 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.