BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rádiós multiplexpályázat is lesz

Akár jövőre elindulhat a digitális rádiózás Magyarországon: a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) az ősszel – a televíziós tenderrel egy időben – egy nyolc-tíz rádióadást elbíró multiplexre is kiírja a pályázatot. Márton György, az NHH szóvivője a Világgazdaságnak elmondta: a multiplexen a közszolgálati adásoknak – azaz a Kossuth, a Petőfi és a Bartók rádiónak – mindenképp helyet kell kapniuk. A pályázónak ezenfelül szerződést kell kötnie egy „legalább három éve működő országos közműsor-szolgáltatóval” is – ez a kitétel információink szerint a Magyar Katolikus Rádiót jelenti. A televíziós pályázattal ellentétben a törvény nem zárja ki, hogy a rádiós multiplextender tartalmi kikötéseket is tartalmazzon, azaz előfordulhat, hogy további adók is „kötelezően” felkerülnek. Erről a televíziós és rádiós multiplexpályáztatást felügyelő eseti bizottság hozhat döntést. A pályázatot várhatóan – legkésőbb – a jövő év elejéig elbírálják, így 2008-ban akár már el is indulhat a digitális műsorsugárzás.

A rádiós digitális átállás körül egyelőre több a bizonytalanság, mint a televíziónál. Ennek fő oka, hogy míg a televíziók esetében az átállás végső határideje ismert – 2012-ig megszűnik a hagyományos sugárzás –, a rádiók számára ilyen „switch off” dátumot egyelőre nem határoztak meg.

A televíziós tenderrel ellentétben a rádiós multiplexpályázatról a műsorszórók nincsenek kizárva, a Magyar Rádió ezt kihasználva – mint azt Such György elnök lapunknak adott interjújában már korábban jelezte – biztosan indul majd. A multiplex-üzemeltetés üzleti modellje körül egyelőre kérdőjelből van több, a kép várhatóan csak a pályázat kiírásakor – illetve az előkészítő vitaanyag nyilvánosságra kerülésekor – tisztul ki. (A rádiók másutt sincsenek kizárva a versenyből: Nagy-Britanniában például a napokban hirdették ki a legújabb nemzeti DAB-multiplex-pályázat győztesét. Az üzemeltető a 4 Digital Group lett, amelynek tagjai között van a Channel 4 Radio Ltd., a Sky News Radio Ltd., az Emap Digital Radio Ltd. és az UTV Radio [GB] Ltd. is.)

A DAB (digital audio broadcasting) előnyei között a legfontosabb a CD-minőségű hangzás.

A digitalizálással megszűnnek azok a kimaradások, zajok és torzítások, amelyeket az URH-adásokat hallgató autósok például városokban, magas épületek vagy hegyek között gyakran tapasztalnak. A DAB-vevőkészülékek könnyebben kezelhetők: nincs állomáskereső skála, a hallgató a műsort annak neve vagy típusa alapján választja ki, a készülék pedig automatikusan rááll a keresett programot sugárzó adóra. A digitális televízióhoz hasonlóan elektronikus programkalauz segíti a meghallgatni vagy rögzíteni kívánt műsorok kiválasztását. A DAB ezenkívül multimédiás sugárzási lehetőséget kínál: a rendszer a rádióműsor-szórás mellett kép-, szöveg-, illetve adatátvitelre is alkalmas, a csatornakapacitás tetszőlegesen és dinamikusan osztható szét különböző szolgáltatások között.

A DAB rádiósugárzás Magyarországon még csak kísérleti formában létezik. Az első kísérleti adást a Magyar Rádió és az Antenna Hungária 1995. december 1-jén, a magyar rádiózás megszületésének 70. évfordulója alkalmából, Budapesten kezdte meg. A kísérleti DAB-rendszer jelenleg nyolc rádióprogram sugárzására nyújt lehetőséget, ezekből négyet használ ki a Magyar Rádió: a Kossuth, a Petőfi, a Bartók rádió, valamint a Classic+ részére. Néhány európai országban már jóval előrébb tartanak, Nagy-Britanniában és Dániában például a háztartások több mint 20 százalékában van digitális vételre alkalmas rádiókészülék. A DAB-ot választotta digitális adásának formátumaként a kínai rádió is; a távol-keleti ország négy nagyvárosában már foghatók DAB-adások.

A technika időközben természetesen tovább fejlődik, a DAB-család legújabb tagja, a DAB+ tesztelése már folyik Francia- és Olaszországban. A készülékgyártók is tartják a lépést, az új formátummal kompatibilis rádiók várhatóan még az idén megjelennek a piacon.

Még drágák a készülékek

Bár a DAB-vételre alkalmas rádiókészülékek ára folyamatosan csökken – a legolcsóbb hordozható készülékek már 15 000 forintért megkaphatók –, a többet tudó modellek ára még mindig 40 000 forint fölött van.

Az autórádiók egyelőre igen drágák, egy felső kategóriás DAB-készülékért még hat számjegyű árat kell fizetni.

Az autórádiók egyelőre igen drágák, egy felső kategóriás DAB-készülékért még hat számjegyű árat kell fizetni.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.