Száguldó szlovák cégek
Tovább bővült 2006-ban a legnagyobb forgalmú nem pénzügyi szlovák vállalatok árbevétele és nyeresége. Tavaly északi szomszédunknál a kétszáz vezető cég forgalma 14,3 százalékkal haladta meg az egy esztendővel korábbit, s így elérte az 1575 milliárd szlovák koronát (11 570 milliárd forint). Ennél is erősebb ütemben nőtt a legnagyobb cégek nettó nyeresége, ez 2006-ban 25 százalékkal volt magasabb, mint tavalyelőtt, a négy esztendővel ezelőtti adathoz képest pedig a kétszeresére emelkedett – derül ki a Trend szlovák gazdasági hetilap összeállításából.
A vezető vállalatok gazdasági súlya folyamatosan nő. Az elmúlt esztendőben már három cég árbevétele érte el a százmilliárd koronát, s 18 nyeresége haladta meg az egymilliárdot. A gyors növekedésnek köszönhetően a szlovák cégek kumulált – összesen mintegy 280 milliárd koronás – 2006-os adózás előtti profitjának már mintegy fele származott a 200 legnagyobb forgalmú társaságtól – írja az Új Szó.
A Trend összeállítása szerint a szlovák vállalkozói szektor még soha nem volt olyan jó kondícióban, mint mostanában. Tavaly a gazdaság termelékenysége rekordmértékben, 16 százalékkal nőtt, s ez a kedvező tendencia várhatóan az idén is folytatódik. Szakértők úgy vélik, hogy a szlovák cégek elmúlt évekre jellemző lendülete várhatóan a jövőben is kitart, a következő néhány esztendőben azonban emelkedhet a kis- és középvállalatok gazdasági súlya.
A legnagyobb szlovákiai társaság – árbevétel alapján – az elmúlt esztendőkhöz hasonlóan tavaly is a Volkswagen helyi leánya volt. A német autógyártó tavaly az egy esztendővel korábbinál 20 ezerrel több, közel negyedmillió autót állított elő helyi üzemében, s ennek köszönhetően a cég forgalma negyedével, 195,5 milliárd koronára emelkedett. Mintegy 20 százalékkal növelte forgalmát az ország második legnagyobb vállalata, a Mol csoporthoz tartozó Slovnaft is. Az első tízben egyébként három közműszolgáltató is található, sőt a legnagyobb nyereségről is egy ilyen társaság, a Szlovák Gázművek számolt be, amelynek tavalyi profitja meghaladta a 24 milliárd koronát.
Különösen jól teljesítettek az előző esztendőben a szórakoztatóelektronikai vállalatok helyi -leányai. A Sony Slovakia – amely tavaly ősszel jelentette be, hogy mintegy kétmilliárd koronából új folyadékkristályos (LCD-) televíziókat gyártó üzemet létesít Nyitrán – például több mint háromszorosára növelte forgalmát az elmúlt esztendőben, ennek köszönhetően a 37.-ről a 10. helyre lépett elő a Trend listáján. Hasonló mértékben bővült 2006-ban a Siemens árbevétele is, míg az ötödik legnagyobb szlovákiai vállalatnak számító Samsung 75,7 százalékos forgalombővülésről számolt be. VG


