BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fontos feltétel a közhasznúság

Az idén tovább szigorították az szja-rendszerben a közhasznú adományokhoz kapcsolódó kedvezményeket. A civil kezdeményezések, alapítványok száma állandóan növekszik, s akad köztük olyan is, amelyik nem tisztességes szándékkal alakul, és csupán gazdasági tevékenységet folytat közcélú helyett. Éppen ezért nagyon fontos, hogy tényleg csak a közhasznú tevékenységet folytató szervezeteknek juttasson adományt a magánszemély, legalábbis adókedvezmény csak ebben az esetben illeti meg az adózót. A kedvezményt a közhasznú szervezet igazolása alapján – utólag, a bevallás készítésekor – lehet igénybe venni. Az igazolást azonban érdemes a magánszemélynek már az adomány beszerzésekor elkérni, nem pedig utólag.

A személyijövedelemadó-törvény szerint a közcélú adomány kedvezménye a befizetett összeg 30 százaléka, kiemelkedően közhasznú szervezet esetén legfeljebb 100 ezer, közhasznú szervezet, egyházak, illetőleg közérdekű kötelezettségvállalás esetén maximum 50 ezer forint.

A magánszemélyek számára azonban ehhez még további két korlát párosul. A törvény szerint ugyanis legfeljebb 100 ezer forint lehet az ezen a jogcímen elszámolt kedvezmény, valamint az egyes társadalombiztosítási és magán-nyugdíjpénztári befizetések, a tandíj, illetve az élet- és nyugdíjbiztosítások engedménye. De még ennél is nagyobb szigorítást jelent az a szabály, amely szerint drasztikusan csökkentették azt a jövedelemhatárt, amely összegig érvényesíthető ez a százezer forintos kedvezmény is: teljes mértékben tavaly 6 millió, az idén már csak 3,4 millió forint éves jövedelem alatt érvényesíthető. Ha pedig ennél több a magánszemély éves jövedelme, de nem éri el a 3 900 000 forintot, akkor a kedvezmények csökkentett mértékben vehetők igénybe. Mindez egyben vélhetően azt is jelenti, hogy jövőre mérséklődik a magánszemélyek által ilyen jogcímen érvényesített öszszeg. Egyébként a 2006-os szja-bevallásukban a magánszemélyek csaknem 1,4 milliárd forint értékben számoltak el ezen jogcímeken kedvezményt, ami 4,4 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. A tavalyi bevallásból az is kiderült, hogy 2006-ban 75 ezer magánszemély számolt el közhasznú szervezetnek, 32 ezer pedig kiemelten közhasznú szervezetnek juttatott adomány után adókedvezményt. Érdekesség, hogy míg az előbbi 4000 fős növekedést, az utóbbi 5000 fős csökkenést jelent.

A közhasznú szervezetek nemcsak a magánszemélyeknek adnak igazolást, hanem erről az adóhatóságnak is küldenek kontrolladatokat. Az elmúlt években nem szerepelt a közcélú adományok ellenőrzése az adóhivatal kiemelt vizsgálati céljai között – tudtuk meg az APEH-tól, azonban a kiutalás előtti vizsgálat során és az adókötelezettségek utólagos vizsgálatakor, ha a magánszemély vagy az egyéni vállalkozó közcélú adomány után kedvezményt vett igénybe, mindenképpen ellenőrzik, hogy azt jogosan tette-e. Az adóhatóság alaposan megnézi az igazolások hitelességét, összeveti azokat a kontrollinformációkkal. Ellenőrzik azt is, hogy az adományt megfizették-e, hogy az a közhasznú szervezet közérdekű tevékenységét szolgálja-e, illetve azt is, hogy a magánszemély adókedvezménnyel elérhető vagyoni előnye érdekében lett-e befizetve.

A magánszemélynek egyébként az adományozás előtt feltétlenül meg kell győződnie arról is, hogy az a szervezet, amelyet támogatni kíván, valóban teljesíti a közhasznú szervezetekről szóló törvényben rögzített feltételeket, vagyis nyilvántartásba lett-e véve mint közhasznú szervezet, és jogosult-e hiteles igazolást kiadni az adományozásról. VI

Nem közcélú adomány

Az olyan összeg, amelyhez kapcsolódóan valamilyen dokumentum vagy körülmény alapján akár közvetve is megállapítható, hogy annak befizetése csak látszólagos

Az, amelyik csak látszólagosan szolgálja a közcélú adomány fogalmába sorolt célokat

Az, amelynek révén adókedvezménnyel elérhető vagyoni előny megszerzése mellett az adományozó magánszemély vagy annak közeli hozzátartozója további vagyoni előnyben részesül

Az, amelyik csak látszólagosan szolgálja a közcélú adomány fogalmába sorolt célokat

Az, amelynek révén adókedvezménnyel elérhető vagyoni előny megszerzése mellett az adományozó magánszemély vagy annak közeli hozzátartozója további vagyoni előnyben részesül-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.