A Rába Nyrt. idei árbevétele jelentősen meghaladja majd a tervezett 53 milliárd forintot: a futóműüzletág forgalma az év végéig 34, a járműé 8, az alkatrészé 14 milliárd lehet – jelentette be Pintér István. A győri járműipari holding elnök-vezérigazgatója tegnap a csoport három negyedévet értékelő tájékoztatóján a 4 milliárd forintos éves EBITDA-prognózist is megerősítette, annak ellenére, hogy az első 9 hónapban az amortizáció nélküli üzemi eredmény még 2,5 milliárd forint alatt volt. Az indoklás szerint az év utolsó negyedében a futóműüzletágtól számottevő bevételnövekedést és már pozitív eredményt várnak. A szegmens forgalma ebben az időszakban eléri majd a 9 milliárd forintot. Erős utolsó három hónapja lesz továbbá a járműgyártásnak is, ahol a bevétel 3-3,2 milliárd forint körül alakulhat, jellemzően magas fedezeti szintű termékek értékesítésével. A nyereségadatokról szólva a cégvezető jelezte, hogy a Futómű Kft. üzemi eredménye éves szinten várhatóan elmarad a várt pozitív nullától, a másik két üzletág nyereségessége mellett.
Az év eddigi részét értékelve a cégvezető kiemelte; a devizaárfolyamok alakulásán kívül minden a terveknek megfelelően halad. (A dollár kurzusa 14,7, az euróé 8,6 százalékkal alacsonyabb volt a harmadik negyedévben, mint egy éve.) Ezt hatékonyságjavító intézkedésekkel részben sikerült ellensúlyozni, s továbbra is növekedési pályán maradtak, ami elsődleges a csoportnál.
A 2008-as évre mintegy 10 százalékos alapanyagár, illetve 20 százalékos áramár-emelkedéssel számolnak VG
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.