BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Takarékosságra 1,6 milliárd

Április 14-től lehet benyújtani a Nemzeti energiatakarékossági program takarékossági pályázatait; ennek keretben a lakosság energiahatékonysági beruházásait, valamint megújuló energia felhasználásának ösztönzését támogatják. Az idei keret 1,6 milliárd forint.

Támogatás. A 2008. évi legfontosabb változás, hogy a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium a tavalyi összevont kiírás helyett öt pályázatot hirdetett meg eltérő támogatási intenzitásokkal (15–25 százalék) és plafonokkal. A nagyobb szubvenciókkal az energetikailag hatékonyabb korszerűsítéseket ösztönzik. Az említett változástól a korábbi egységes és komplikált adminisztráció mérséklését is várják. A másik újítás, hogy egyes pályázatokra panellakók is jelentkezhetnek, de csak lakásonként.

A kiírások fő célpontjai azonban továbbra is a hagyományos technológiával, azaz az 1994 előtt készült, nem panelépületek magán-, társasházi vagy lakásszövetkezeti tulajdonosai. A beruházási számlák különböző százalékára nyerhető állami támogatás mellé a Magyar Fejlesztési Banktól kedvezményes hitelt lehet igényelni.

Mivel a nyílászárók cseréjét, illetve utólagos hőszigetelését dotáló pályázat (NEP-2008-1) esetében a beruházás energetikailag a legkevésbé hatékony, ennél a legkisebb a támogatási intenzitás és maximum, valamint a hitel felső határa. Így a lakásonként figyelembe vehető legnagyobb beruházási költség 1,76 millió forint lehet. Ez a fűtés korszerűsítését (például kazáncsere) és a melegvíz-ellátás modernizálását támogató tendernél (NEP-2008-2) és a lakóépületek utólagos hőszigetelését támogató kiírásnál (NEP-2008-3) kétmillió forint. A komplex energiatakarékossági beruházásokat támogató (NEP-2008-4) és megújuló energia felhasználását (biomasszával, geotermikus vagy szélenergiával, szerves hulladékok feldolgozásával, napkollektorral vagy napelemmel előállított hő vagy áram) ösztönző pályázatnál (NEP-2008-5) pedig négymillió forint. Ha a beruházás az előző értékeknél többe kerül, azt már saját erőből kell pótolni.

A pályázati nyomtatványok a minisztérium (www.gkm.gov.hu), az Energiaközpont Kht. (www.energiakozpont.hu), a hitelprogram részletes feltételei és a finanszírozó hitelintézetek elérhetősége a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (www.mfb.hu) honlapjáról tölthető le. A tenderhez kapcsolódva a GKM szolgáltató jellegű fórumot indított honlapján (www.gkm.gov.hu).

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.