Cégvilág

Rá sem lehet ismerni a "Nagybanira"

Egymilliárd forintot fordított a Budapesti Nagybani Piac Zrt. új, 4900 négyzetméteres raktárcsarnokára.

 Az épületkomplexum már nyugat-európai színvonalat képvisel, és a társaság hasonló csarnok jövő évi felépítésére készül.
Amint azt Házi Zoltán, a Budapesti Nagybani Piac Zrt. vezérigazgatója a VGO-nak elmondta, a korábban tervezettnél 700 négyzetméterrel nagyobb épületben 21 vállalkozás 23 helyiséget bérel, a tetején kialakított parkolóban pedig 160 jármű fér el. A csarnokot azért növelték meg, hogy elegendő hely legyen egy húsnagyker és a Balatoni Halászati Zrt. által használt hűtött, és fagyasztóval is ellátott hús- és haltároló számára.

 Ez utóbbiak által a Nagybani Zrt. profilját is bővítette, hiszen korábban nem volt hús és halforgalmazás a piacon, ugyanakkor a cég már széleskörűen ki tudja szolgálni az úgynevezett horeca (hotel, restaurant, catering), vagyis a vendéglátószektort is.

A Nagybani piac
Teljes alapterület    32.9 ha 
Nyílt árusítóhelyek száma    1445 db 
Nyílt árusítóhelyek alapterülete    45700 m2 
Fedett árusítóhelyek száma    120 db 
Fedett árusítóhelyek alapterülete    4200 m2 
Nagykereskedelmi raktárak alapterülete    9100 m2 
Hűtőtároló alapterülete    830 m2 
Logisztikai központ    6800 m2 
Banánérlelő alapterülete    5540 m2 
Szolgáltató létesítmények alapterülete    750 m2 

nagybani Nagybani Piac beruházás raktár csarnok
Kapcsolódó cikkek