Cégvilág

Új típusú reklámok a TV2-n - Önálló szervezeti egység gondozásában

Külön szervezeti egységet hoz létre a TV2 azért, hogy a televíziós hirdetési formák új generációja minél kreatívabb formában jelenhessen meg a képernyőn.

A Brand Care csoport feladata a jövőben, hogy az olyan új, TV2 által kifejlesztett hirdetési formák, mint például a single spot, a promo keret és az ID spot a nézőkhirdetők elvárásainak, és a jogszabályi feltételeknek is megfelelve jelenjenek meg a képernyőn.
 
A TV2 Kereskedelmi Igazgatóságán belül hozták létre azt a jelenleg háromfős szervezeti egységet, amely Brand Care néven olyan hirdetői megoldások kidolgozását koordinálja, amelyek hagyományos eszközöket (pl. szpot) ötvöznek kreatív megoldásokkal.  Ennek eredményeként a reklámok kiemelt környezetbe kerülnek, de mindeközben a nézőket sem zavarják, sőt a kutatások azt mutatják, hogy akár még elfogadottabbá is válnak, mint a hagyományos reklámok - hangzott el a TV2 június 13-án megrendezett Sajtóklubján.

"A TV2 Brand Care koncepció a bevezetése óta eltelt majd’ három évben folyamatosan fejlődött, és ennek megfelelően bővült a csatorna szolgáltatás-portfóliója is. A számos integrált és márkára szabott megoldás, amelyet ez idő alatt szolgáltattunk az ügyfeleinknek, gondos előkészítést és lebonyolítást, és külön figyelmet igényelt. Úgy gondoltuk, hogy eljött az idő, hogy ezekre a projektekre egy külön szervezeti egységet hozzunk létre” – mondta Kovács Krisztián, a TV2 kereskedelmi igazgatója.

A Brand Care csoport egyrészt a kereskedelmi igazgatóság key account-jainak munkáját előkészítendő, az integrált együttműködések alapját szolgáló koncepciók kifejlesztésével foglalkozik majd, de kiemelt feladata lesz az olyan új generációs hirdetési formák kidolgozása és tesztelése is, mint például a single spot, a promo keret vagy az ID spot, mely megoldások közül a TV2 néhányat már a képernyőn is bemutatott.

TV2 Brand Care spot kereskedelmi televízió Kovács Krisztián
Kapcsolódó cikkek